@1 A Harcos Jelölés: Kos, Mars agresszió, érvényesülési képesség, hódítás, tettes, fallikus erő, az újrakezdés energiája @@z) A kép a piros árnyalatait jeleníti meg, mert a szerepszemélyiséghez rendelt szín a harc és a háború tűzpiros színe. A kép klasszikus harcost ábrázol, ahogyan a történelem ezer és ezer évén átviharzik. A háttérben égő település, és a kép bal oldalán a Harcos egy harcban legyőzött áldozata látható. Nem néz vissza, mert az elvonná a figyelmét az előtte álló veszélyről. Kardjának helyzete egészen tudatosan az erektált pénisznek a testhez viszonyított szögét zárja be. @@a) A probléma Problémád alapját dühöd és agressziód képezi, amelyet még nem éltél meg, és amelyet még nem fogadsz el részedként. Mi történt ezzel a szerepszemélyiséggel? Miért rejted el érzéseit? Talán azt gondolod, nem illenek hozzád, te túlságosan finom vagy hozzájuk, és az egészet "okosan" is meg lehetne oldani? Talán csak nem akarod gyávaságodat beismerni? A kártya arra szeretne emlékeztetni, hogy ezek a "primitív" érzések is benned vannak. Ameddig ezt a szerepszemélyiséget nem tudod megjeleníteni, vagyis a külvilág számára kifejezni, addig a stagnálás helyzetében vagy. @@b) Út a problémán keresztül Utad egyik stációját kell látnod abban, hogy tettessé válsz. Arra van szükséged, hogy cselekedj, ez pedig átvágja a gordiuszi csomót, amely megkötözve tart. A cselekvéshez szükséges elhatározás nélkül, amelyet ki kell harcolnod, most nem juthatsz tovább. @@c) Eredmény Visszanyered cselekvési képességedet, most van erőd az újjászületéshez. A folyamat végén újjászületsz, erőidet bensődben újra összegyűjtheted, és a Harcos részt vehet a lét játékának újabb fordulójában @2 A Szerető Jelölés: Bika, Vénusz érték, vonzó dolog, tulajdon, társasági szellem, testi szépség @@z) A kép fiatal nőt ábrázol, aki a buja érzékiség jelképeivel van körülvéve. Szereti a kényelmet és a szépséget. Vonzerejét újra és újra megerősíti azáltal, hogy a tükörben nézegeti magát. Már vár is rá a szépségfürdő és az értékes ékszerek. Nagyon becses lényt testesít meg, olyat, akivel minden férfi szívesen "ékesítené" magát - akit azonban nem mindenki "engedhet" meg magának. A szőlő és a gyümölcsök azt jelzik, hogy az étkezés örömeit sem veti meg, szívesen lát hozzá egy kiadós falatozáshoz. @@a) A probléma Bensőd legmélyén értéktelennek tartod magad, és ez az érzés elhatalmasodott rajtad. Áldozatnak tekinted magad. Kisebbrendűségi érzésednek, a "nem szeretem magam" állapotnak meg kellene nyilvánulnia. Már nem elég, ha külső szépséggel veszed körül magad, vagy ha vadászatra indulsz: vajon szeret-e még téged valaki, meg tudsz-e kapni még valakit, ágyba tudod-e vinni. A kártya az értéktelenség és kisebbrendűség érzésére akar emlékeztetni, amelyeket most tudatosan meg kell élned. @@b) Út a problémán keresztül Amennyire az ezoterikus körökben az anyagtól és a testiségtől való "elszakadást" hirdetik, a te feladatod most az, hogy Vénuszoddal foglalkozz, vagyis barátkozz meg vele. Csak amit egyszer a birtokunkba vettünk, amit egészen a magunkévá tettünk, azt tudjuk végül el is engedni. Tanuld meg az életet érzéki tapasztalatként átélni, és testedet, mint lelked lakóhelyét tisztelni, ugyanakkor ne értékeld túl, és ne fordíts rá túl sok energiát. @@c) Eredmény Az út végére kidolgoztad önértékelésed érzését. Megtanultad, hogy a dolgokat reálisan értékeld, hogy annak tartsd őket, amik: dolgoknak. Elfogadod a helyedet, elfogadod, hogy olyan vagy, amilyen. A helyzet lehet, hogy nem változott meg, de most másképp értékeled azt. @3 A Közvetítő Jelölés: Ikrek, Merkúr az isteni bárka, intellektus, kapcsolat, figyelő, könnyedség @@z) A kártya uralkodó színe a sárga, a levegő archetípusának és a közvetítésnek a színe. A kép Hermészt, az istenek küldöttét ábrázolja. Sisakján és a lábain látható szárnyak segítségével könnyedén lebeg a talaj fölött. Azért hagyta el a várost, hogy a világ számára közvetítsen egy üzenetet. Az őt körülvevő pillangók is ugyanúgy a repülés, a játék, és a könnyedség szimbólumai, mint a gyermekláncfű, amely, ha elfújjuk, magvait átadja a szélnek, hogy az a lehető legmesszebbre elvigye. @@a) A probléma Ebben a pillanatban elégedetlen vagy jelenlegi helyzeteddel. Számodra ez túl unalmas, banális és felszínes. Nem akarsz Merkúrod tartalmaival és feladataival azonosulni, negatív érzéseiddel gátolod és száműzöd őt. De érzed szárnyainak és könnyedségének hiányát. @@b) Út a problémán keresztül Merkúr felajánlja segítségét, hogy problémádat megoldáshoz vezesse. Üzenete így hangzik számodra: először könnyedén, egy lépés távolságból szemléld meg a helyzetedet, azután mondd ki, mi az, ami zavar benne, és próbálj tényszerűen és semlegesen hozzáállni. @@c) Eredmény Bármennyire nehéznek is tűnik utad, Hermész segítségével a tudattalant össze tudod kötni a tudatossal, hogy azután semleges álláspontból tekinthess önmagadra - talán egy engedékeny és huncut mosollyal. @4 Az Anya Jelölés: Rák, Hold nőiesség, család, kisgyermek, érzelmek, odaadás, elfogadás, a lélek története @@z) Nyugati mitológiánkban "Mária" az ősanya és a női odaadás szimbóluma. Karján a gyermeket tartja - szíve bal oldalán. Elfogadta a gyermeket. Liliomoktól körülvéve emelkedik ki az éjszakai tengerből, a tudattalanból, a vízből, a női őselemből. Az éjszakát a telihold világítja meg, amely a vízben tükröződik. Így a fény és a felismerés áthatja a lélek és az érzelmek sötétjét. @@a) A probléma A benned élő gyermek által kimondott "nem", amellyel bensődet is elzárod, kiszárítja érzelmeidet és lelked tavát. Félsz attól, hogy megtapasztald magadat, félsz saját női oldaladtól, félsz az ezek következtében fellépő tehetetlenség érzésétől. @@b) Út a problémán keresztül Ez a kártya egyértelműen azt üzeni: járd az érzelmek útját. Ne hallgass az eszedre, hanem cselekedj érzéseid szerint. Keresd meg a benned élő gyermeket, hagyd, hogy kifejezze önmagát, hagyd élni. Talán játszani szeretne, talán csak egyszerűen azt szeretné, ha észrevennéd. Úgy tűnik, meg kell tanulnod, hogyan válj a benned élő gyermek anyjává (vagy valaki más számára a külvilágban). @@c) Eredmény Az út végén átöleled a benned élő gyermeket, egyetértesz vele. Megteremtesz magadnak egy darabka otthont, hazaérkezel önmagadhoz, érzelmeidhez, női oldaladhoz. Védettségre találsz önmagadban! @5 Az Egó Jelölés: Oroszlán, Nap hatalom, akarat, egyéniség, nagyszerűség, nemzőerő, kreativitás, szexualitás @@z) Egy férfi ül a trónon, és a hatalmi jelvényeket tartja kezében. A korona szimbolizálja, hogy hatalmasabb a többieknél (és ragyogóbb, mert koronája aranyból van). A jogar (amely a buzogányból származik) arra mutat rá, hogy anyagi értelemben is ő a leghatalmasabb. Az országalma azt a világot jeleníti meg, amelyen uralkodik. A trónja emelvényen helyezkedik el, tehát mások felett áll. A háttérben a napkorong, amely mindig is az egyiptomi napkirályok szimbóluma volt. Úgy hiszi, ő a korlátok nélkül uralkodó, senki sem versenyezhet nagyságával és dicsőségével. @@a) A probléma Nem találod az utat a lelked mélyén rejlő életerőhöz és örömhöz. Lehetséges, hogy elvesztett hatalmadat és erőtlenségedet külső hatalmi megnyilvánulásokkal próbálod kiegyenlíteni, vagyis a külvilágban uralmad külső jegyeit igyekszel helyreállítani. De mindez hiába, mert a magad felé irányuló szeretetedet elveszítetted. A következő kérdést kell feltenned magadnak: hová tűnt az élet? Próbáld meg elfogadni, hogy ebben a pillanatban a "vesztesek utcájába" kerültél. Isten hozott a klubban! @@b) Út a problémán keresztül A te utad most azt jelenti, hogy meg kell tanulnod magadat, identitásodat, igazi énedet kifejezni. Akkor is, ha a többiek ezáltal megbántva érezhetik magukat, nem marad más hátra, mint az, hogy önmagad légy! Nem is olyan könnyű, mint ahogyan hangzik: éld az életed! @@c) Eredmény Utad végén újra élsz. Az erő, az életteliség, amelyeket talán ebben a pillanatban nélkülözöl, visszatérnek hozzád. A Nap felkel, új nap kezdődik. A szíved újra a helyén van. @6 A Szolgáló Jelölés: Szűz, Merkúr értelem, alkalmazkodás a szükségszerűséghez, racionalitás, szerénység, lelki irányítás @@z) Isten szolgálója az oltár előtt azt a szerepszemélyiséget szimbolizálja, amely meg tud hajolni, amely áldozatkészen nem csak saját magát szolgálja, hanem szolgálatait magasabb hatalomnak is felajánlja. Fehér színbe, az ártatlanság színébe van öltözve. A caduceus, a hermészbot két egymást körül tekeredő kígyóval és szárnyakkal, a férfi és női oldal - jin és jang - kiegyenlítésének és irányításának szimbólumai, amely a Szűz szerepszemélyiségének tulajdonképpeni feladata. @@a) A probléma Ez a kártya azt akarja mondani, hogy jelenlegi élethelyzetedben nem tudsz meghajolni, megtagadod az engedelmességet. Másokra hárítod a bűnt, meg akarod tartani az ártatlanságodat, kivetítéseid viszont mint egy rád mutató ujj, végül is visszatérnek hozzád. Ha meg akarsz szabadulni bűnödtől, sohasem fogsz békét találni. @@b) Út a problémán keresztül Semmi sem segít, bele kell harapnod a savanyú almába, engedelmeskedj, alkalmazkodj életkörülményeidhez, és foglalkozz apró feladataiddal is. Ha választanod kell a fejed és a "hasad" (érzelmeid) között, ebben az esetben az a helyes, ha a fej, vagyis az értelem dönt. @@c) Eredmény Tanulási folyamatod eredményeként ebben az esetben nem nagy kincset találsz a szivárvány végén, hanem csendes, fénytelen megnyugvást, olyan megértést, amely által lelkedben újra rend lesz, és elégedetten azt a helyet foglalod el, amely megillet Téged. @7 7. A Partner Jelölés: Mérleg, Vénusz a másik ember, kapcsolat, kiegyenlítődés, a symbolon, a tükör, kiegészülés, a "jobbik" fél @@z) A "nagy" kártyák közül egyedül ezen a képen találunk két személyt, az ember és másik oldala. Férfi és nő. Ha férfi vagyok, akkor a másik oldalamat először a nőnél keresem. Ha nő vagyok, akkor fordítva cselekszem. Képünkön a nő és a férfi egymással táncol, mert örülnek, hogy megtalálták (és megszerették) egymást. Ez természetesen a szerelemről alkotott romantikus elképzelésünknek felel meg. Hogy ez a tánc nem tarthat örökké, azt már az istenek eldöntötték. Itt azonban még harmóniában vannak. Mindkettő a másik arcában szemléli önmagát. @@a) A probléma Ebben a pillanatban nem vagy kész arra, hogy a másik által nyújtott tükörbe nézz, és azt, amit ott meglátsz, sajátodnak ismerd fel. Ez a kártya arra szeretne emlékeztetni, hogy nem akarod a másik által küldött üzenetet elfogadni, inkább elzárod magad tőle, és azt gondolod, hogy ő a károdat kívánja. Nem akarod meglátni, hogy a másik csak saját másságodat juttatja kifejezésre! @@b) Út a problémán keresztül Az út abból áll, hogy meg kell tanulnod megérteni magadat a másik tükrében. Tehát kapcsolatba kell lépned vele, fel kell ajánlanod a másiknak a megbékülést (egymás megértését). Egyedül nem érheted el célodat! Utadon szükséged van valakire, aki kinyitja szemedet. @@c) Eredmény Újra megtaláltad magadat a másikban, külső és belső partnereddel újra egyensúlyban, összhangban vagy. A "symbolon" (ezen a helyen újra) összezárult. A részek újra kapcsolatban vannak. @8 A Csábító Jelölés: Skorpió, Plútó az ördög, elképzelés, ötlet, öngyilkosság, elkötelezettség, ragaszkodás, fanatizmus, alvilág @@z) A Csábítót a kártyán Mefisztó alakjában ábrázolták, aki mintegy udvarol a szemlélőnek. Kezében egy fekete rózsát tart, egy olyan dolgot, amelyet a természet nem hozhat létre, csak az ember, aki ezáltal egy elképzelését valósította meg. Az egész képet homályos színek uralják, amelyek e szerepszemélyiség jelképei. A háttérben tűz látható, amely egy mély kútból csap fel, és a mélységből az ember által felhozott erő szimbólumául szolgál. Ez tulajdonképpen nem más, mint hideg tűz, amely a szívet nem tudja felmelegíteni. @@a) A probléma Egy hamis elképzelésbe lovalltad bele magad, és most hiszel is benne. Ezáltal éppen egy nagyon életteli részedet áldozod fel, eladod lelked egy részét abban a reményben, hogy valami jobbat kaphatsz érte. Így azonban olyan erők lesznek úrrá rajtad, amelyek az alvilágból származnak. Éppen az "ördög konyhájában" vagy. Tisztázd, milyen hamis elképzelés tart ebben a pillanatban a karmaiban! Többet nem kell tenned - de kevesebbet sem! @@b) Út a problémán keresztül Akkor emelkedhetsz fel újra a fénybe, ha az alvilág legmélyére leereszkedtél, ha azon keresztülhatoltál. Itt lent nem válhatsz sem jobbá, sem mássá. (Ne akarj jobbá válni - ez az egyik kedvenc csábítása!) Csak Vergilius szava segíthet tovább: "Nézd meg és menj tovább!" @@c) Eredmény Átalakuláson fogsz keresztülmenni. A régi képeknek el kell enyészniük, ahogyan Mózes csapásaira az aranyborjú is leomlott. Végül a hamis elképzelések (amelyek valójában sohasem léteztek) úgy oszlanak el, mint köd a napon. @9 A Prédikátor Jelölés: Nyilas, Jupiter pap, misszionárius, belső terapeuta, hit, belátás, a világ filozófiai szemlélete @@z) A papot különféle vallások jelvényei veszik körül hivatalában. A pap, aki a "lelki pásztort" szimbolizálja, mindkét kezét felemeli, és az a feladata, hogy a Teremtő üzenetét közel hozza a hívőkhöz. Az a feladata, hogy hídként szolgáljon az égi és földi világ között, de ahogyan a kártyán is láthatjuk, gyakran vezeti saját énje (a Nyilas tüzes jegy), és könnyen elveszhet hivatása gyakorlásának mozdulataiban, szertartásaiban. @@a) A probléma A megértés pillanatában hol marad az emlékezés saját lélektörténetedre? Úgy gondolod, saját véleményedet és tudásodat kell másokra erőltetned, lelked talaja közben terméketlen marad, mert túlságosan is a külvilágban keresed az értelmet, kérdezés és kérés nélkül veted magvaidat idegen földbe. @@b) Út a problémán keresztül Emlékezz! - mondja ez a kártya. Keresd meg benső terapeutádat (adott esetben ehhez egy másik emberre van szükséged, hogy tükröd legyen a külvilágban). És mindenek előtt: fordulj befelé. A problémád megoldását egyedül és kizárólag saját történetedben találhatod meg. Tehát, még egyszer: emlékezz! @@c) Eredmény Tovább fogsz jutni. Nyitottabb leszel és toleránsabb. Kész vagy arra, hogy vedd a fáradságot lelked történetének megértéséhez, így Mnemoszüné, az emlékezés istennője az út végére egy kincset tartogat számodra: a felismerést, amely lelked gazdagságát jelenti. @10 A Mester Jelölés: Bak, Szaturnusz törvényszerűség, felelősség, sors, öregember, halál, a részvétlen tanító @@z) Hideg, áttetszően tiszta hegyvidéken ül egy öregember. Felemeli mutatóujját, és másik kezével a régi törvénykönyv soraira mutat. Mintha azt akarná mondani: "Figyelj, és ismerd el saját törvényeidet. Enélkül nem juthatsz tovább." Mögötte egy kapu, egy koronával elzárva. Ez az objektivitáshoz vezető kapu, amelynek ő őrzi a küszöbét. A kapu mögött az ember egy egészen más ország királya lehet, mint ahogyan azt AZ EGO kártyája hirdeti. De először a halált (koponya) és az időt (homokóra) meg kell értenie. Az öregember kemény és szigorú, bár arcán részvétet láthatunk, és ez annak szól, aki még nem akarja vállalni a felelősséget. @@a) A probléma Bensőleg megkeményedtél, páncélt vettél magadra, és senki sem hatolhat el hozzád, senki sem férkőzhet a lelked közelébe. Olyan, mintha egy magas hegycsúcsra vagy a magány erődítményébe húzódtál volna vissza. Elítéled ennek a világnak a "gyermekeit", így keménységeddel és hamisan értelmezett felnőttségeddel betemetted a benned élő gyermekhez vezető utat. Nem a világ hibás abban, hogy lelked elzárkózott, hiszen ez az erődítmény hozzád tartozik. Figyeld meg ezt a részedet, és próbálj meg felelősséget vállalni ezért az építményért. @@b) Út a problémán keresztül A problémán átvezető utadon arra van szükség, hogy megtanuld az élet komolyságát. Ez már nem játék, ezúttal komolyan kell problémádhoz hozzáállnod. Ne okolj másokat saját problémáidért, és ne hidd, hogy átvehetik azokat a válladról. Arról van szó, hogy útközben "felnőtté" kell válnod. @@c) Eredmény Az út eredményeként megértetted, hogy objektív sors működik feletted. Olyan hatalom (a sors hatalma), amelyet senki sem befolyásolhat, amelynek engedelmeskedned kell - és amely előtt meg kell hajolnod. Most a válladon hordod a felelősséget, vagyis érthető "igennel" felelsz. @11 Az Udvari Bolond Jelölés: Vízöntő, Uránusz szabadító, szabadság, kívülálló, "igazi" hős, pusztai farkas @@z) A király figurája élettelenül lóg ki az udvari bolond zsákjából. Már nincs szüksége a királyra, aki énjének játékaival az ember felett uralkodik, és így rabságban tartja. Az Udvari Bolond zavartalanul és boldogan megy útján egy meghatározatlan jövő felé. Fényesen ragyog felette a gondolat villáma, amely spontaneitást és meglepetéseket ígér. Évszázadok óta tarka ruhájáról lehet felismerni az Udvari Bolondot, mert csak a bohócruha védi meg attól, hogy akaratán kívül bolonddá váljon. Tudatosan választotta tehát ezt a ruhát. @@a) A probléma Ebben a pillanatban nem érted, mit is jelent a szabadság eredeti értelmében. Talán azt gondolod, ki kellene törnöd jelenlegi, rabságot jelentő életszituációdból, mégis tehetetlenül és eredménytelenül ingadozol a külső körülmények szorításában. Az Udvari Bolond igazi üzenetét nem érted. Ez pedig azt hirdeti, hogy az embernek először szellemileg-lelkileg át kell dolgoznia a szituációt, hogy azután kinőhessen abból. @@b) Út a problémán keresztül Próbáld meg jelenlegi bonyodalmaidat egy lépés távolságból megszemlélni. A szabadság felé vezető úton meg kell válnod mostani problémádtól, még akkor is, ha ez most elképzelhetetlennek tűnik számodra. Próbálj meg a benned élő Udvari Bolonddal szövetséget kötni, és tanulj meg nevetni magadon. @@c) Eredmény A körülmények kirobbantottak elavult, idejét múlt helyzetedből. Fejlődési folyamatod - anélkül, hogy észrevetted volna - szárnyakat növesztett számodra. Tehát: repülj! @12 Az Angyal Jelölés: Halak, Neptunusz igazság, isteni szikra, bölcsesség, intuíció, álom, illúzió @@z) Az Angyal a világ fölé önti ki vizét, hogy minden lényegtelent feloldjon és a valóságot áttetszővé tegye, hogy láthatóvá váljon az, ami mögötte rejlik. Ez a valóságban megkapaszkodni akarók számára a kézzelfogható dolgok elveszítését jelentené - és tulajdonképpen valóban az is. A szivárvány itt a természet "csodáinak" egyikét és egyúttal az Ég jelét jelképezi. @@a) A probléma Elvesztetted önmagad, világra irányuló tekintetedet illúziókkal homályosítottad el. Elbújsz önmagad elől, és ámítod magad valamivel. Megpróbálod a problémákat elfojtani, ki akarod őket kerülni, és félsz szembenézni a valósággal. Ehelyett a szentség fényével vonod be magad, hogy ne kelljen mindennapjaid gondjai között a sarkadra állnod. Problémádon még nem hatoltál keresztül - még messze állsz a megoldástól. @@b) Út a problémán keresztül Az "oldás" fogalmát nagyon komolyan és szó szerint kell értened. Oldd el magad a külvilágtól, vonulj el szemlélődni, tekints magadba. Problémád nem a külvilágra vonatkozik - semmi mást nem kell tenned, mint önmagadba nézni! @@c) Eredmény Vándorlásod célját első látásra nem lehet felismerni, a külvilágban nem látható. Mégis lelked belsejében ki fog gyúlni az általad megtapasztalt Igazság. @13 A Dac Jelölés: Rák/Kos, Hold/Mars romboló gyermek, harag, Rontó Pál, düh, anya iránti gyűlölet, a nőiesség elutasítása @@z) Egy kisfiú mérgesen, ökölbe szorított kezekkel szalad világgá anyukájától. Dühtől felhevült arca vörös ingével versenyezve piroslik. A széttört játék az úton fekszik - persze nem is véletlenül tört el. A hangulat vészjósló, zivatarfelhők közelednek. A GYERMEK olyan nagy "szelet kavar", hogy az ott maradó anya kendőit és ruháját összevissza fújja. @@a) A probléma "Fáj a hasad" (akár átvitt értelemben), mert egy dühöngő kis GYERMEK tombol benned, ökleivel lelked legbelsejében dobol, és ki akar jönni. Az egész világot "gonosznak" tartod, és úgy tűnik, összeesküdtek ellened. Fogadd el, hogy ebben a pillanatban kis GYERMEK vagy, az észtől és a felnőtt világtól messzire eltávolodtál. Azok az érzések, amelyeket ebben a pillanatban érzel, gyermekkorod lelkiállapotaira való visszaemlékezések. Azt akarják, hogy meghallgasd őket, vagyis ki akarnak szabadulni. @@b) Út a problémán keresztül Évek vagy évtizedek óta visszafojtott düh akar most kitörni belőled. Fájdalommal kell most legbelső érzéseidet megszülnöd. Energiáid csak akkor áramolhatnak benned újra, ha a felgyülemlett mérget kiengeded és kiéled. Keress valamilyen (esetleg terápiás) módszert, amelynek segítségével dühödet akadálytalanul kiélheted anélkül, hogy ártanál vele valakinek. @@c) Eredmény Csak ha elég ideig voltál GYERMEK, és minden dacos, dühös és mérges indulatot kiéltél magadból, akkor köthetsz békét ezzel a kis "kínzószellemmel". Karjaidba fogod venni, és ellenállása egy napon - ahogyan a kisgyermekeknél ez lenni szokott - mély sóhajjal és "édes fáradtsággal" fog elenyészni. @14 Éva két arca Jelölés: Rák/Bika, Hold/Vénusz a szerepek konfliktusa, az érzések ambivalenciája, két lélek egy testben, feleség és szerető @@z) Az ember bensejében két nagy archetipikus női lény él: a Bika-Vénusz, a vonzalom, a szépség és a csodálat értékeinek elismerését követeli meg, míg a Hold, az Anya, a gondoskodó és védettséget nyújtó szerepek teljesítésére törekszik. A kártyán most ez a két szerepszemélyiség találkozik, neked pedig el kell döntened, hogy melyiket engedd érvényesülni. @@a) A probléma Egy döntés előtt állsz, és nem tudod meghozni. Mindkét út áldozattal járna, és számodra túl nagy ez az áldozat. Így pedig szíved megosztott, és most ez a probléma. Két lélek lakik bensőd női oldalán: szerető vagy anya akarsz lenni (vagy férfiként: szeretőt vagy anyát akarsz)? Ne hidd, hogy a döntés segítene elvágni a gordiuszi csomót. Minden döntés csak elfojtaná a problémát. A kártya csak azt követeli tőled, hogy ismerd meg szíved megosztottságát, semmi mást! @@b) Út a problémán keresztül Arra van szükséged, hogy utadon mindkét szerepszemélyiséggel azonosítsd magad, ezt mindketten meg is követelik. Nem nagyon kedvelik egymást. Tulajdonképpen a te kegyeidért vetélkednek. Mindketten azt mondják: "Válassz engem!" - és így megtanulod, hogy alapvetően egyikkel sem bocsátkozhatsz mélyebb kapcsolatba. @@c) Eredmény Végül belátod, mindkét szerepnek megvan a helye a lelkedben, mindkettőnek megvan a saját ideje, és mindkettő nagyon közel áll hozzád - csak egymáshoz nem állnak közel! Elfogadod az egymáshoz viszonyított távolságukat. @15 Kibeszélés Jelölés: Rák/Ikrek, Hold/Merkúr érzések kimondása, a beszélgetés terápiája (Pszichoanalízis), érzésekkel kapcsolatba kerülni, az ész és az érzelem kapcsolata @@z) A képen egy nő látható, aki a karját védekezőleg a feje előtt tartja, mert érzéseit megsebezték. Mellette Merkúr áll, az istenek küldötte, aki arra akarja rábírni, hogy sértettségét vagy egyéb érzelmeit közölje. "Beszélj hozzám" mondja, "és rögtön csak fele olyan rossz lesz. Ne tartsd vissza, mondd el." A Hold kicsiny karéja azt fejezi ki, hogy az érzések már régen eltűntek a felszínről, így tehát a lélek bensejében nyomasztanak. @@a) A probléma Inkább a felszínen akarsz maradni, és érzéseidről nem akarsz tudni. Mindent megpróbálsz azért, hogy ne kelljen észrevenned őket, vagy hogy ne kelljen róluk beszélni. Eközben pedig már régen tudod, mi az, amiről beszélni kellene. De vagy elbeszélsz mellette, körüljárod, mint a forró kását, fecsegsz róla (anélkül, hogy érzelmileg érintene), vagy szándékosan elhallgatod. Mindenesetre tudnod kell, hogy a ki nem mondott érzések ólomként nyomják a gyomrot. @@b) Út a problémán keresztül Ideje, hogy kibeszéld, mi az, ami foglalkoztat, mi az, ami történik benned. Enélkül nem tudsz továbbhaladni - csak visszafelé. Utadon egyszer abba az irányba kell fordulnod, amit most visszatartasz. El fog jönni az érzelmek ideje. Keress magadnak egy pszichológust vagy egy bizalmast, ha nincs senkid, aki meghallgasson. @@c) Eredmény A fejet és a hasat összekötötted. Sem az érzéseid által nem hagyod magad terrorizálni (vagy nem terrorizálsz másokat), sem pedig nem hallgatod el őket. Ki tudod fejezni, amit érzel. De nem tulajdonítasz túl nagy jelentőséget nekik. @16 Összeférhetetlenség Jelölés: Rák/Oroszlán, Hold/Nap kiűzetés a paradicsomból, a kettős ember, házasság, nappal és éjszaka, jin és jang @@z) Ádám és Éva fogják egymás kezét, és (miután az almát megették) mindketten a Paradicsom saját oldalukra eső felét látják. Mindketten tudják, most már saját útjukat kell járniuk - mindenkinek a saját oldalának megfelelőt. Közöttük a Megkülönböztetés Fája áll (és nem az Élet Fája), amely ugyanakkor a "válás" fája is, amelyhez most már kötődnek. A nő szerint a Jónak az éjszaka, a férfi szerint a nappal, a Rossznak pedig a férfi szerint az éjszaka és a nő szerint a nappal felel meg. A férfinak mostantól felfelé, a dominancia felé kell törekednie, ahova őt a nő nem követheti. A nő pedig az érzelmek felé halad, ahova a férfi ugyancsak nem követheti őt. @@a) A probléma Problémád az, hogy nem érted a férfi és a női elv összeférhetetlenségét. Azt gondolod, egy kis jóakarattal lehetséges lenne számodra (vagy a partnered számára), hogy egyértelműen a saját utadat járd (vagy hogy partnered kövessen téged). Eközben azonban elhanyagolod a másik oldaladat, amely most a hátad mögött áll (a képen a nő és a férfi is egymásnak háttal állnak), és arra vár, hogy újra szóhoz juthasson, amit te pedig úgy értelmezel, mintha hátulról támadni készülne. Férfiként nem érted a benned élő nőt, nőként pedig nem érted a benned élő férfit. Próbálj meg, egyetlen pillanatra - a mindenkori másik pozícióba helyezkedni. @@b) Út a problémán keresztül Utad egy szakaszán most úgy kell áthaladnod (mert most erre van szükséged), hogy az eddig elhanyagolt oldalra (hogy a férfi vagy a női, azt te magad tudod a legjobban) sokkal több figyelmet fordíts, mint ahogyan ezt eddig tetted. Ki kell most javítanod érzelmi egyoldalúságodat, nőies oldaladat a férfiashoz, férfias oldaladat a nőieshez kell hozzáképzelned. @@c) Eredmény Az út végén mindkét oldal egyenjogúan áll egymással szemben. Bár nem szüntettük meg az összeférhetetlenséget, de most tudsz e két oldal egyidejű létezéséről, és mindkettőjüket ennek megfelelően méltányolod. Itt újra megsejtesz valamit a paradicsomból, és azok a pillanatok (a nap kezdete és vége), amikor megpillanthatják egymást, egy kicsit erősebben megdobogtatják szívedet. @17 A Törődés Jelölés: Rák/Szűz, Hold/Merkúr együttérzés, oltalom, gondoskodás, aggodalom, gondot okozó gyermek, segítési szindróma @@z) A kép egy nőt ábrázol, aki kedvesen hajol gyermeke fölé. A gyermeknek egy könnycsepp van az arcán, szomorú, és úgy érzi, a nő még nem fogadta el gyermekének. Ezért elfordul tőle. Arra vár, hogy az anya intenzívebben törődjön vele, mint eddig. A nő még nem bizonyíthatta be a gyermeknek, hogy mennyire szereti. Meg kell még tehát győznie erről. @@a) A probléma Eddig nem akartad észrevenni, hogy van valaki, akinek szüksége van gondoskodásodra és együttérzésedre. Aki a külvilágban arra vár, hogy törődj vele, természetesen csak a bensődben élő GYERMEK tükre, aki felé oda kellene fordulnod. Amikor csak a külvilág felé fordulsz, saját segítségre szoruló részedet szorítod háttérbe. @@b) Út a problémán keresztül Törődj, gondoskodj saját érzelmi életedről. Ne hagyd, hogy elvonjanak e feladattól mások érzelmi problémái, mert most saját érzelmeid fontosabbak. A benned élő GYERMEK sír, és arra vár, hogy odafordulj hozzá. @@c) Eredmény Az anya-gyermek kapcsolatot helyreállítottad a lelkedben. Már nincsen annyi félelmed, már nem érzed magad olyan tehetetlennek és kiszolgáltatottnak, mert megtanultad, hogyan törődj saját magaddal. @18 A Család Jelölés: Rák/Mérleg, Hold/Vénusz közös harmadik, lelki kapcsolat, Mi, vallomás, egy kapcsolat felvállalása, összetartozás, összetartás @@z) Egy férfit és egy nőt látunk barátságos tájon, egy mezőn térdelve. Partnerek, valamilyen módon egymáshoz tartoznak. Közöttük láthatjuk a gyermeket (a harmadikat), akihez mindketten fordulnak. Mindketten leereszkedtek a földre, már nem állnak (mert az állás a szubjektivitást leginkább hangsúlyozó testhelyzet), hanem közös érzelmeiknek szentelik magukat. A folyó, amelynek partján játszódik ez a jelenet, ugyanígy az érzelmekhez tartozó "lélek vizének" a kifejeződése, amely a három ember közötti kapcsolatot jelenti. @@a) A probléma Hozzájárultál ahhoz, hogy partnereddel valamilyen harmadik dolgot hozzatok létre, de nem akarod őt (azt) felvállalni. Lelkileg nem fogadod el, a közös ügyeteket másokkal akarod adoptáltatni. Félelmektől vezetve, vagy más szubjektív okokból nem engeded meg magadnak, hogy belebocsátkozz egy lelki kapcsolatba @@b) Út a problémán keresztül A kérdésed témáján keresztül vezető út valaminek a felvállalását követeli meg. Valamit felvállalni pedig azt jelenti, hogy valaminek lelkileg átadom magam, és átgázolok a megadás vizén. Megnehezíti az egészet az is, hogy megszületik egy külön követelményeket állító harmadik. @@c) Eredmény Valami közös dolog fog létrejönni, amely többet fog jelenteni, mint ti ketten a partnereddel. Ez a harmadik dolog nem a tiéd, saját élete van, de mindkét szülőnek szüksége van bizonyos időre, hogy lelki energiájukkal táplálják és felneveljék. @19 Az Elvetélés Jelölés: Rák/Skorpió, Hold/Plútó eladott lélek, feláldozott nőiesség, érzelmekről alkotott elképzelés, lelki függőség, depresszió, képzelt anyaság @@z) Egy öreg nő áll az ördög színeibe öltözve (vörös és fekete) egy pokolbéli szakadék előtt, amelyből lángok csapnak ki, és egy kisgyermeket áldoz fel. A sötét erőkkel kötött szövetsége jeléül két megfordított pentagrammát visel gallérján. Kettőt, mert a kettő az ördög, a "viszályszító" száma. A kegyetlen tettet az alvilág foglyul ejtett és megkövesedett démonai figyelik. @@a) A probléma Az alvilág istene szilárdan tart a kezében Téged. Feláldoztad lelked az élet ellenségének, és most másoknál keresel enyhülést. Abban a reményben szívod tele magad energiájukkal, hogy egy másik ember megszabadíthat a sötétségtől. Érzéseket utánzó elképzeléseket hoztál létre, amelyek nagyon eltávolodtak valódi érzelmeidtől. Még hosszú utat kell a fényig bejárnod, mert a mélységeket, az árnyékvilágot kell megtapasztalnod, mielőtt az élethez vezető utat újra megtalálod. @@b) Út a problémán keresztül Utadon arra van szükséged, hogy - mint hajdan Perszephoné - érzelmeiddel alászállj az alvilágba. Ott meg fogod érteni, hogy először is teljesen bele kell élned magad érzéseidbe, el kell kötelezned magad mellettük, mielőtt a mélységből újra felemelkedhetnél. @@c) Eredmény Sok mindent feláldoztál: érzések képeit és elképzeléseit, amelyek mind pótszerek és önbecsapások voltak. Sok mindent a lelked legmélyéből kellett kitépned. A seb még sokáig fájni fog, de most szabadabb és függetlenebb vagy. Mert a feláldozott részek már nem kötnek magukhoz, már nincs hatalmuk fölötted. @20 Mnemoszüné Jelölés: Rák/Nyilas, Hold/Jupiter emlékezés, terápia, léleklátás, személyes igazság, múzsák @@z) A kártya MNEMOSZÜNÉT ábrázolja, ahogyan egy a Vatikánban megtalálható szoborról már ismerhetjük. Bal oldalán Léta sötét vize folyik egy barlangból, jobb oldalán MNEMOSZÜNÉ vize csordogál. Azon a helyen áll, ahol a két ág egymással találkozik, és amelyet az istennő jelenlétében az emlékezés vize világosít meg és világít át. Ruhája eltakarja kezeit, mert ő nem a kezével gyógyít, mint egy orvos, ő a lélek segítője. Az őt jelképező állat a kabóca. @@a) A probléma Ebben a pillanatban Léta vize folyik lelkeden keresztül, és nincs lehetőséged az emlékezésre. Tagadod, hogy egy terapeuta él benned, mert a felejtés hatalmában vagy. Igen, még azt sem hiszed el, hogy egyáltalán van valami, amire emlékezned kellene. Homály vesz körül. MNEMOSZÜNÉ mégis el akarja érni célját, közölni akarja veled, hogy problémádat csak abban az esetben tudod megoldani, ha emlékezni fogsz az emlékezésre. @@b) Út a problémán keresztül A problémán átvezető utadon a terápia egy formáját kell végigcsinálnod. Nincs feltétlenül szükség világi terapeutára - de azért segítséget jelentene. A terápia azt jelenti: merülj a mélybe, és hozd fel magaddal a lelkedről szóló igazságot. @@c) Eredmény Bensődet illetően fontos felismerés birtokába kerültél utad végén. A következő történt: lemerültél a mélybe és emlékeztél. @21 A Jégkirálynő Jelölés: Rák/Bak, Hold/Szaturnusz megkeményedett nőiesség, magányos gyermek, szigorú anya, bűntudat, depresszió @@z) Egy nőt láthatunk a befagyott érzelmek jégvilágában. A megfagyott víz a megkeményedett érzelmek szimbóluma. Nem tud sírni, könnyei jéggé merevedtek. Érzelmei nem áramolhatnak szabadon, mert megszilárdultak. A jobb kezében látható tükör eltörött, mert minden vétkéért másokat okol, nem akarja saját magát visszatükrözni. Saját magát már képtelen meglátni. A kastély, amelyben sérelmeiért vállalhatná a felelősséget, és ezzel együtt átvehetné királynői méltóságát, még távol van. Mégis, a telihold, a kiteljesedett nőiesség szimbóluma látható a háttérben, és arra vár, hogy egy nap a királynő belépjen a kastély kapuján. @@a) A probléma Problémád alapját az a szerepszemélyiség képezi, amely elzárja érzelmeit. Sündisznó-tüskéket növesztettél, érzelmeidet kőfallal vetted körül ("érzelmi páncél"), és most hidegen és megközelíthetetlenül viselkedsz. A feladatod így hangzik: ne a világot tedd felelőssé keménységedért, hanem találd meg azt önmagadban! @@b) Út a problémán keresztül Ideje felnőtté válnod. Segítségül felteheted magadnak a következő kérdést: hol maradnak a könnyeim? Csak a veszteség könnyei által (nem összetévesztendő az önsajnálat könnyeivel - ezeket könnyű átélni), és nem a megsértett érzelmek által csillanhat fel benned a nőiesség. @@c) Eredmény Az út végén jobban tudod vállalni a felelősséget saját megkövesedett érzelmeidért. Saját keménységedért akkor már nem másokat hibáztatsz. Tudod, hogy az is hozzád tartozik! Csak ez a felismerés hozhat enyhülést számodra, a jég csak ekképpen olvadhat fel. @22 A Szabadulás Jelölés: Rák/Vízöntő, Hold/Uránusz érzelmi elszakadás, búcsú a gyermekkortól, a szabadság fagyossága, védtelenség, hazátlanság @@z) Egy nemtelen lény éppen egy belülről feltört tojáshéjból száll ki. Ez a szerepszemélyiség se nem férfi, se nem nő, hanem tulajdonképpen még a pubertáskor előtt áll. Vagyis: először valamilyen - akár női, akár férfi - nemet hordozó lénnyé kell változnia. Mindkét esetben a tojás burka túl kicsi már, és nem kínál védelmet a szerepszemélyiségnek. Ugyan a táj, ahová került, nagyon hideg, de az első virágokat már látni lehet, és egy kezdődő nap hajnalodik. A nap erősödő fénye pedig néhány hónapon belül eltünteti a havat. @@a) A probléma Nem akarod tudomásul venni, hogy a védettség ideje elmúlt. Fejlődésed már régóta esedékes, legfőbb ideje, hogy kibújj a tojásból, és felkészülj egy új fejlődési korszakra. Mivel mégiscsak félsz attól, hogy a túl szűkké vált formát elhagyd ("de hiszen itt minden olyan kényelmes volt" - nyafogod), lehetséges, hogy a védőburkot erőszakkal, kívülről kell feltörni. @@b) Út a problémán keresztül Most már tudod, hogy a burkon mély repedések vannak, és hogy magadból valami újat kell megszülnöd. Életed egy része elöregedett. Utadon a burok maradékait még félre kell löknöd, és ez munkába és fájdalomba kerül - de tudod, hogy már nincsen visszaút. @@c) Eredmény Kibújtál a tojáshéjból, és először még hideget érzel magad körül, de ez - ahogyan már tudod is - hozzátartozik a felnőtt léthez. Idővel egyre több erőd lesz, és lelked meg fog "tollasodni". Ez - Platón szavai szerint - a legfontosabb, ami egy lélekkel történhet. @23 Csipkerózsika szendergése Jelölés: Rák/Halak, Hold/Neptunusz álom, vágyakozás, a meg nem született, elátkozott lélek, intuíció, nő a felejtés birodalmában, várakozás @@z) Egy nő üvegkoporsóban fekszik, és várakozik. Mindenki tudja, hogy él, de mert elátkozták, élete végéig el van választva az élettől. A rózsasövény minden embert visszatart attól, hogy közelítsen az üvegkoporsóhoz - és így a nő érinthetetlen marad. A koporsóban fekve arról álmodik, hogy egy kéz ereszkedik le hozzá a felhőkből (a Vágyak Égboltjából), megfogja a kezét és hazavezeti. @@a) A probléma E pillanatban hazátlan és védtelen vagy, várakozol. Vagyis rábukkantál a benned élő, meg nem született GYERMEKRE, és érzed, hogy a mostani helyzeted nem az igazi otthonodat jelenti. Elszabadul benned a vágy, és senki nincsen, aki azt komolyan kielégíthetné. Lehet ez édes fájdalom is, de nagy szenvedés is, amelybe tulajdonképpen elásod magad. Ezen az érzésen semmit sem lehet változtatni, csak elszenvedni lehet. @@b) Út a problémán keresztül Bár érzed, hogy magányos vagy, de már azt is észreveszed, hogy az Ég egyedül otthontalanságodban tud hozzád szólni. Figyelj jobban bensőd felé. Figyelj álmaidra (tegyél fantázia utakat stb.), hogy bensőd üzeneteit világosabban érezhesd. Ameddig a külvilágban keresel, keresésed hiábavaló. @@c) Eredmény Megtanulod, hogy a látható világ mellett létezik egy mélyebb, láthatatlan világ is, és ehhez a világhoz találsz egy vezetőt. Ő, akinek a neve "intuíció", megmutatja neked a túlvilág csodáit, és elfelejteti veled magányodat. @24 24. A Csata Jelölés: Oroszlán/Kos, Nap/Mars agresszív hatalmi harc, pyrrhuszi győzelem, önpusztítás, öngól, tükörharc @@z) A kép a két lovagot csata közben mutatja. Úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikra, és kapcsolatukra az utal, hogy egymásnak tükörképei. Így mutatják be, hogy minden harc tulajdonképpen tükörküzdelem, ahol a külső ellenség is te magad vagy. A király jelét - az oroszlánt - viselik a pajzsaikon, és ruházatuk gazdag és fényes, ahogyan királyi lovagokhoz illik. A kártya uralkodó színe a vörös, az agresszió és a harc színe. @@a) A probléma Belebonyolódtál agresszióidba. Azt hiszed, hogy azonosítottad az ellenségedet a külvilágban, és kétségbeesetten próbálod legyőzni, anélkül, hogy észrevennéd, saját magad ellen vezetsz hadjáratot. Ebben a pillanatban te magad vagy a legnagyobb ellenséged. Minél szenvedélyesebben akarsz győzni, annál több erőt veszítesz - végső soron csak saját magadat semmisíted meg. @@b) Út a problémán keresztül Az a feladatod, hogy teret nyerj, hogy kivívd saját helyedet. Senki sem fog önként adni semmit. Szemet szemért - fogat fogért, és akár győzöl, akár vesztesz, utadon csak akkor tanulhatsz valamit, ha bátorságod van a harchoz, ahhoz, hogy kiállj ellenfeled elé. @@c) Eredmény Megtanultad, hogy a külvilágban jelentkező ellenség mindig csak saját szerepszemélyiségeidnek tükröződése, és így egyik részedet képezi. Ez mégsem jelenti azt, hogy ennek a tudásnak a birtokában meg kellene akadályoznod egy szükséges harcot. Éppen ez adja vissza neked azt a döntési szabadságot, hogy akarsz-e harcolni, vagy sem. Döntöttél, és képes vagy arra, hogy utad végén éned harcos igyekezetét ne értékeld túl. @25 A Királynő Jelölés: Oroszlán/Bika, Nap/Vénusz női hatalom és erő, fény és pompa, királynő, érzéki eszközök és erotikus kisugárzás bevetése @@z) Hatalma jeléül a Királynő jómódúan és gazdagon van öltözve. A csábítás almáját tartja bal kezében, nyílt dekoltázsa nőies szépségét hivatott kifejezni, amelynek segítségével meg akarja tartani a trónt. Testi teltsége azt a súlyt szimbolizálja, amely szerinte pozícióját jellemzi. @@a) A probléma Függővé teszed magad éned pozíciójától, amelyet csak mások legyőzése árán tudsz megszerezni, vagy szereztél meg. Eladod magad, hogy ezáltal odakösd magad valakihez, akinek a hatalma és ereje így rád vetülhet. Saját értékednek így nincsen alapja. @@b) Út a problémán keresztül Azért, amit most el akarsz érni, meg kell tanulnod bájaidat felhasználni. Tekintsd játéknak, hogy előveszed szépségedet és bájaidat, hogy kívánságaid és céljaid érdekében felhasználd azokat. Mindannyian játszunk ehhez hasonló egó-játékokat. Utadon most az a feladatod, hogy nőies oldalad segítségével gyakorold hatalmadat. @@c) Eredmény Átláttad, hogy pozíciód nem az önállóan cselekvő királyé, hanem függsz másoktól (alattvalóidtól) is. Barátságosan és lojálisan használod fel ezt a pozíciót hamis szerénység nélkül, de "kölcsönvett tollaidat" sem rejted el. "Igazi királynő (királyné) leszel. @26 A Színész Jelölés: Oroszlán/Ikrek, Nap/Merkúr szerep, önábrázolás, kölcsönvett identitás, "színház", díszlet, intellektualizálás @@z) A király egy színpadon járkál föl-alá, és saját szövegét idézi. Nem igazi király, csak eljátssza ezt a szerepet. Annak a "szerepnek" a szövegét olvassa fel, amelyet Hermész-Merkúr, az istenek küldötte adott át neki. Lába alatt látható a súgólyuk, arra az esetre, ha nem tudná folytatni szerepét, vagy nem tudná felolvasni (mert királyként túl hiú, hogy szemüveget tegyen fel). A színpad előtt látható a közönség. A nézők tudják, hogy palástja és koronája csak a színház kelléktárának darabjai. @@a) A probléma Nem sejted, hogy jelenlegi helyzetedben csak egy szerepet játszol. Valódi éned a szerep mögött rejtőzik, és sokáig tarthat, amíg ezt beismered magadnak. Mindenesetre már gyanakodsz, hogy most nem vagy éppen nagyon valódi vagy eredeti, de ebben a pillanatban elegendő, ha tudod, hogy fontosságodat csak kölcsönvetted, csak megjátszod. Természetesen félsz, hogy leleplezhetnek. De ki az, aki a maszk mögött rejtőzik? Ki az, aki egyáltalán még jelen van? @@b) Út a problémán keresztül Játszd a szerepedet. Menj fel a színpadra, és add elő. Ne zavarjon, hogy nem vagy vele azonos. A színpad ebben a pillanatban a te világod, tehát játssz olyan jól, ahogyan csak tudsz. Számodra ez valahogy hamisan hangzik? Ne törődj vele - utadon most ezt követelik meg tőled. Tartsd magad olyan fontosnak, amilyen a szereped. @@c) Eredmény Most úgy játszod szerepedet, hogy már nem azonosítod magad vele. Könnyedén veszed a helyzetet, mert tudod, hogy egy játék résztvevője vagy csupán. Képes vagy kiállni valódi önmagad mellett a többiek előtt is. Ki az, aki most már leleplezhetne téged? @27 A Beteg Király Jelölés: Oroszlán/Szűz, Nap/Merkúr beteg, mindennapok örömtelensége, kimerültség, menekülés a betegségbe, türelem @@z) A király letette koronáját, jogarát és palástját, és tehetetlenül fekszik az ágyban. Fáradt, szeme lehunyva, egy imakönyvbe kapaszkodik, mintha az vigaszt nyújthatna, és elvesztett biztonságérzetét visszaadhatná. A terem dísztelen, mert az EGÓ-ra nehéz idők járnak. A nyomorúságos hétköznapok keserű gyógyszere az ágy mellett álló asztalkára van készítve. @@a) A probléma Olyan állapotba menekülsz, amelyet betegségként lehet félreértelmezni. EGÓ-d visszautasítja az életet, mivel ebben a pillanatban nem gurítanak elé vörös szőnyeget. Mégis, mielőtt "királyi lábaidat" a valóság talaján megvetnéd, inkább védelmet keresve visszavonulsz, és ágynak esel. @@b) Út a problémán keresztül Számodra, azaz egód számára beköszöntöttek a szürke hétköznapok. Napjaid egyformán színtelenek. Olyan életszakaszt kell bejárnod, amely nagyon sok kitartást és alkalmazkodást követel meg tőled. Tanulj meg engedelmeskedni e körülményeknek, és számold a kis lépéseket, mert általuk is közelebb jutsz a célhoz. Most találkozol az unalom problémájával (az unalom szó a német nyelvben - "Langweile" - szó szerint hosszú időszakot jelent). @@c) Eredmény Megtanultad, hogyan legyél türelmes, és most már tudsz páciensként viselkedni. Már érted, mi az a "paciencia": a szükségszerűségek türelmes elviselése, és a kisszerű és átlagos hétköznapok elfogadása. @28 Az Esküvő Jelölés: Oroszlán/Mérleg, Nap/Vénusz szerelem, pár, csúcspont, eufória, boldogság a kapcsolatban, @@z)Az Esküvö Egy párt ábrázol a kép, éppen a templomból jöttek ki (ahol igent mondtak egymásnak). Ez életük csúcspontja, és mindketten boldogan tekintenek a jövő felé. A gyermekek virágokat hintenek, mert még mindketten "rózsaágyban" pihennek. A piros szőnyeg azt mutatja, ami most nem okoz gondot: ebben a pillanatban a két EGÓ különös módon egyszerre magasztosul fel - mindkét EGÓ egyaránt kiváló és kiemelkedő lehet. Mindketten szeretik egymást, és egymás felé fordulnak. @@a) A probléma Megpróbáltad boldogságodat a másik emberen keresztül megvalósítani. Elvárod, hogy ő táplálja szerelmedet, az ő Napjától szeretnél felmelegedni. Ez nem működhet addig, ameddig az egész folyamat egyoldalú, azaz csak te kapsz tőle. Azt mondod, hogy te is adtál volna ezért valamit neki? Nos jó, akkor cserekereskedelemről van szó. De felfedezted-e már szerelmedet - a másik nélkül is önmagadban? Na látod! @@b) Út a problémán keresztül Utadat csak egy másik emberrel együtt folytathatod. Utadon közös tervekről van szó, mert csak valaki mással együtt világít a Napod. Együtt megtaláljátok, mindenki a maga számára a szív útját. Közösségetek jó, de nem könnyű csillagzat alatt áll. @@c) Eredmény Mást már közös úton haladtok. A szerelem lett a vezetőd, és vissza fogsz térni hozzá. Megtalálod szerelmedet - a másikon keresztül - saját magadban. @29 A Mágus Jelölés: Oroszlán/Skorpió, Nap/Plútó kísérlet az élet létrehozására (élet a lombikból), fekete- és fehérmágia, @@z)A Mágus A kép egy boszorkánykonyhát ábrázol minden, az alkímiához szükséges felszereléssel együtt: koponya, varázskönyvek, mágikus tűz, amelyen a varázslómester a Homunculust - a mesterséges életet - készíti. A MÁGUS kalapján megfordított pentagrammát visel - az alvilág szarvakat viselő urának jelét. A vérvörös égen a sötét hatalmakkal kötött szövetség jeléül a "fekete Nap" látható. @@a) A probléma Egy mágikus cselekedet varázsa alatt állsz. Ezt pedig nem szabad félreértened. Akkor is, ha te magad "áldozatnak" látszol, csak saját mágikus múltad köszön vissza. Szellemi bilincsek kötnek meg, az életről alkotott hamis elképzelés jegyében éled az életed, amely sok erődet és életenergiádat felemészti. @@b) Út a problémán keresztül Életed egy elképzelés buborékjának fogságában van, mint egy Homunculus a varázsló lombikjában. Nagyon sok energiát öltél bele, hogy Homunculusszá válj, és most eljött az ideje, hogy áldozatot hozz, hogy a lekötött energiáidat újra felszabadíthasd. Áldozat és elképzelt világod egy részének lerombolása nélkül nem juthatsz előre, ördögi körben forogsz, és egyre vérszegényebbé válsz. Gondolj arra, hogy csak egy képet kell összetörnöd: ami Valódi, az elpusztíthatatlan. @@c) Eredmény Megértetted, hogy teremtmény, és nem a Teremtő vagy. Magasabb törvényeknek - nagyobb összefüggéseknek - kell engedelmeskedned. Meg fogod találni békédet, és saját igazi csillagzatod alatt fogod folytatni utadat. Felismered, hogy minden más csillag "Hollywoodból" származik - szép képek, látszólagos ragyogás, de tulajdonképpen mind csak papírmasé. @30 Fortuna Jelölés: Oroszlán/Nyilas, Nap/Jupiter szerencse, szellemi tér, türelem, csillagok felé törekvés, mások csodálatának kivívása, @@z)Fortuna Egy középkorú férfi áll egy szántóföldön, és a bőségszaru ráhulló szellemi csillagocskáiban fürdik. Ahogyan anyagi értelemben a föld is megtermékenyült, szellemi értelemben ő is termékennyé válik. Igen, egy megtermékenyülési folyamatot láthatunk itt. A férfi lehunyja szemét, de nem szemlélődve vagy meditálva (mint a VISSZAVONULÁS kártyáján), hanem a kapott ajándékon töprengve. @@a) A probléma Bensőd legmélyén aggasztó bizalomhiányban szenvedsz. Optimizmusodat elvesztetted, felismeréseidben már nem bízol meg. Az az érzésed, hogy a kozmikus bőségszaruról leválasztottak. Nyújtod a kezed, de semmi sem hullik bele. EGÓ-d már nem hallgat a benned élő, mindig jelenlévő terapeutára - a religióhoz vezető hidat leromboltad. E folyamatnak nagyzási hóbort is lehet a következménye. @@b) Út a problémán keresztül Utadon egyedül és kizárólag arra a bizalomra van szükséged, hogy te vagy az, aki felülről, az Égből minden "jót" megkapsz, ami majd végig elkísér életedben. Az Ég számodra az egyedüli gyógyszer és vigasz. Ezzel a segítséggel új tapasztalatokat kell szerezned, és eddigi határaidat ki kell tágítanod. @@c) Eredmény Utad megérte a fáradtságot. A bőségszaru újra kiönti rád adományait. A felismerések visszatérnek, és azt, amit szerencsének (vagy boldogságnak) lehet nevezni, újra érezni fogod. Figyelsz arra, hogy a nagyzási hóbortod határok között maradjon és éned ne legyen túláradó. @31 A Teher Jelölés: Oroszlán/Bak, Nap/Szaturnusz vesződség, lelkiismeret, a sors (el)viselése, etika, bűntudat, felelősség @@z) A képen látható férfi szikár és sovány, a táj kietlen. Szaturnusz átvette az uralmat. Kövek és sziklák nehezítik meg a meredek utat. A férfi terhe a sors nehézségét szimbolizálja, amelyet az embernek attól függetlenül viselnie kell, hogy akarja-e vagy sem. Csak a bogáncs él meg ilyen sziklás magasságban - mivel csak kevés vízre van szüksége és elpusztíthatatlan. @@a) A probléma Egy kő súlya nyomja lelkedet, lelkiismeretedet. Még nem fogadtad el, hogy hosszadalmas, fáradságos úton el kell azt távolítanod onnan. A felelősség egyedül téged terhel. Már nincsen apád, aki átvállalja tőled. Egyedül neked kell vállalnod tetteidet, és ez nehézzé teszi életedet. @@b) Út a problémán keresztül Problémáid hegye magas, a megoldások útja meredek. Erőbevetést és fáradozást követel meg tőled. Ne várj kívülről jövő segítséget. Egyedül te tudod, és egyedül neked kell ezt a munkát elvégezni. Készülj fel egy nagyon hosszadalmas folyamatra, amelyen ellenállással kell számolnod. Van erőd arra, hogy a felelősséget magadra vállald. @@c) Eredmény A hegy tetejére érkezve visszanyerted az áttekintést és szellemed világosságát. A törvényt és a lelkiismeretet életed mércéjévé tetted. Ahogyan Kant fejezi ki: "a fölötted látható csillagos ég és a benned élő lelkiismeret" vezeti majd cselekedeteidet. @32 A Zuhanás Jelölés: Oroszlán/Vízöntő, Nap/Uránusz árulás a királyi udvarban, összeomlás, fordulat, az egó zuhanása, @@z)A Zuhanás Az UDVARI BOLOND levetette a királyt a trónról, és most ő foglalt ott helyet. Természetesen nem a király szokásos ülőhelyén, mert ezáltal csak egy új EGÓ jönne létre. Nem, ő vigyorogva egyensúlyozik a karfán, mert tudja, hogy arról a helyről szokták letaszítani a királyokat, és mint ilyen, egy idő után veszélyessé válhat. Sohasem jutna egy bolondnak az eszébe, hogy a trónra üljön, ezt a királynak engedi át. Tükröt tart a letaszított király meghökkent arca elé, mintha azt akarná mondani: "Nézd csak, milyen bolond vagy!" A kép jobb oldalán egy, még nagyon kicsi madár emelkedik a levegőbe. Abban a reményben teszi ezt, hogy a király egyszer a szabadság nagy tarka madarává változik. @@a) A probléma Lezuhantál, és ezt sem megérteni, sem kiheverni nem tudod. Nem is sejted, hogy az árulás magasabb megbízatásból történik, másokat teszel azért felelőssé, hogy megcsaltak és elárultak téged. Természetesen az objektivitás szívesen használ fel más személyeket, akiknek az a feladatuk, hogy megbízatását teljesítsék. A zuhanás jogosan és a magasabb szükségszerűségek figyelembevételével történik. Ezt akkor is, ha az EGÓ-nak fájdalmat okoz, tudomásul kell venni. @@b) Út a problémán keresztül Utadon egyszer, ahol erre éppen szükség lesz, fáradságosan felépített királyi birodalmadat el kell hagynod. A megbízatás így hangzik: keresd meg a benned élő UDVARI BOLONDOT. Ez pedig csak akkor megy, ha egyszer önként veszed a bátorságot ahhoz, hogy felszabadítsd magad. @@c) Eredmény Végül felismered, hogy te is egy UDVARI BOLOND vagy, és ezt a szerepet teljesen fel tudod vállalni. A királlyal való azonosságtudatod kisebb, az UDVARI BOLOND-dal átélt pedig nagyobb lett. @33 A Visszavonulás Jelölés: Oroszlán/Halak, Nap/Neptunusz az egó elvesztése, szemlélődés, jelentéktelenség, a világ hatásának megszüntetése, egzisztenciális válság, megsemmisülés érzése @@z) A kép egy Buddhát ábrázol, vagyis egy olyan alakot, aki nagyon hasonló egy királyhoz (az EGÓ-hoz). Egy kicsi trónon ül, és feje körül fényből szőtt koronát láthatunk. Csak a világ hiányzik körülötte! Üresség veszi körül. Semmi sincsen, amin uralkodhatna, amit cselekedhetne, amit megváltoztathatna. A csukott szemek befelé tekintenek egy olyan világba, amely végtelenül nagyobb, mint az EGÓ világa. @@a) A probléma Ebben a pillanatban el kell tűnnöd a színpadról, mert már nincsen tennivalód. Világod elnéptelenedik, színtelenné és szürkévé válik, és senki sincsen, akit ezért felelőssé tehetnél. Még saját magadat sem. Ne keresd ennek az okait - egyszerűen ez most így van! Ebben a pillanatban semmilyen szerepet sem játszol (a szó megkettőzött értelmében). Próbáld meg ezt elfogadni. @@b) Út a problémán keresztül Ne fáradozz hiába, ebben a pillanatban a Senki Földjén vagy. Nem csónakod kormányosa vagy most, hogy irányítani tudnád azt, hanem egy tutajon ülsz, és a part messze van. Tehát ülj nyugodtan, és egyszerűen hagyd magad sodortatni. Itt azt kell megtanulnod, hogy léteznek olyan hatalmak, amelyek sorsodat irányítják. Ne avatkozz be, ez csak összezavarna. Tanuld meg, hogyan kell a dolgokat elengedni magadtól. Cselekedj a "nem-cselekvés" által. @@c) Eredmény Eredményképpen megtanulod, hogy a megoldást mindig csak a bensődben lehet megtalálni, nem a külvilágban, cselekvés által. Most azt is megérted, mit jelent, hogy a szemedet becsukod a külvilág számára, és befelé figyelve nyitod fel. Nagy lépést teszel előre fejlődésedben amely egódat eltörpíti, létedet azonban kiszélesíti. @34 Erosz Jelölés: Kos/Bika, Mars/Vénusz a nemek vonzása, szex, flört, testi kapcsolat, cherchez la femme @@z) Két fiatal áll egymással szemben, testük érintkezik. Mindketten úgy tekintenek a másikra, mint tükörre, és tetszik nekik, amit látnak. Ámor már megfeszítette íjának húrját, a többi már a hormonok dolga. A háttérben látható párnák azt jelzik, amit a moziban finom hegedűszólam jelképez, röviddel a kép elsötétedése előtt. A kettőjüket körülvevő rózsakert arra utal, hogy a gyengédség és a szépség is jelen van, és arra is, hogy közös ügyüket nagyra értékelik. @@a) A probléma A kártya a szexualitásodra (annak problémájára) szeretne emlékeztetni. Azt akarja mondani: az embernek nemcsak szelleme, teste is van - és ugyanakkor: nem egyedül a testével él, szelleme is van. Mindkettőre figyelmeztethet: vagy túl hosszú ideig nem akartál foglalkozni ezzel, úgyhogy lehet, hogy lassanként kiszáradsz, vagy pedig egyedül csak ez foglalkoztat, és semmi másra nem vagy fogékony (már tudod is, hogy melyik változat illik rád). Mindkét esetben azt mondja a kártya: törődj a szexualitásoddal! Valamilyen formában ez nincs egyensúlyban nálad. Lehet, hogy működését gátolod, de az is lehet, hogy túlértékeled, Ámor esetleg túllőtt a célon. @@b) Út a problémán keresztül Utadon most az vált fontossá, hogy új bátorságot meríts érzékiséged átdolgozására. Hogy gátlásaidon vagy mértéktelenségeden keresztül megtanuld megérteni, hogy Ámor a maga módján a két elválasztottat újra egyesíteni szeretné. @@c) Eredmény Fel tudod mérni a szexuális játék hatósugarát, se alul, se túl nem értékeled. A szexualitás - ahogyan egy bölcs fogalmazott - a világ legszebb mellékes ügye. @35 A Kaloda Jelölés: Kos/Ikrek, Mars/Merkúr pletyka, rosszindulatú kibeszélés, rombolás szavak által, gáncsoskodás, @@z) A két előtérben álló személy egy harmadik vétségéről beszél, aki a kalodában áll. Igen, ők maguk vitték őt kalodába, és meg vannak arról győződve: az amit ez a személy tett, azt ők sohasem tennék meg. Közösen elítélik a harmadik személyt, és róla beszélnek, nem pedig vele. Egy korcskutya áll a kaloda előtt, és jóhiszeműen megugatja az áldozatot. Két másik személy élvezettel felolvassa a szégyen okát egy céduláról (ez az újság egyik előfutára) és mindketten felháborodnak rajta. @@a) A probléma Lehet, hogy te terjesztesz egy rosszindulatú rágalmat, vagy éppen te magad vagy a szavak általi gyilkosság áldozata. A kettő közül egyik sem nemesebb a másiknál - mindegy, hogy tettes vagy áldozat vagy, éppen a pletykálkodás bonyodalmaiba keveredtél, és még nem értetted meg ennek az értelmét. Természetesen áldozatként tisztábbnak tűnsz magad előtt. De sem így sem úgy nem vagy abban az állapotban, hogy belásd, mindennek köze van hozzád. Ugyanis mindkét esetben azt hiszed, hogy azt, amit terjesztenek, vagy terjesztesz, te sohasem tennéd meg. Ez tévedés! @@b) Út a problémán keresztül A KALODA szégyenét utadon nem kerülheted ki. Tetteidet nyilvánosságra fogják hozni, és jobban tennéd, ha erre a nyilvánosságra felkészülnél, sőt, együttműködnél vele akkor is, ha ez nagyon nehezedre esik, egyébként teljesen felkészületlenül fog találni. És az sohasem kellemes. A legegyszerűbb: ha te magad hozod nyilvánosságra. Félelem nélkül állj ki az emberek elé. @@c) Eredmény Az, amit rejtve tartottál, azért jutott napvilágra, hogy végre vállalni tudd. Ha valaki KALODÁBA került, ez azt jelenti, hogy rossz tulajdonságait, különösen agresszióit, el kell hogy ismerje. Tetteit most kívülről is látni lehet. @36 Bűnösség Jelölés: Kos/Szűz, Mars/Merkúr nem szándékos cselekedet, jóhiszemű cselekvés, projekció, áldozat-bűnös kapcsolat, bűnösség és ártatlanság @@z) Az egyszarvú régóta az ártatlanság szimbóluma. Csak egy még ártatlan lány, egy szűz pillanthatja meg vagy érintheti meg. A képen látható vadász jóhiszeműen azt gondolja, hogy vadat ejt el. Nem látja az állat szarvát és így "tévedésből" egy érintetlen lényt sebez meg. A vadász feladata az erdők és mezők védelmezése, és ez biztosítja a jogot számára ahhoz, hogy állatokat öljön. De senkinek a világon nem áll jogában megsebezni egy egyszarvút. Ezért - anélkül, hogy tudna róla és tehetne ellene valamit - óriási bűnnel terheli meg lelkét. Az ég mennydörög és haragos rőt színű a bűnbeesés láttán. @@a) A probléma A benned levő szerepszemélyiség harcol az életéért, harcol az ártatlanságáért. Kétségbeesetten keresi azokat az okokat, melyek miatt így kellett cselekednie. Még nem vagy képes rá, hogy beismerd a tettet, még nem tudod kimondani a feloldó szavakat: "Én követtem el!" A kötelék, mely összeköti a tettest az áldozattal, szíved köré tekeredik, elrabolja lélegzetedet és megfoszt szabadságodtól. @@b) Út a problémán keresztül A bűnösség elkerülhetetlen. Akár az A megoldást választod utadon, akár a B-t (bármi legyen is A és B), valakit szükségszerűen megbántasz. Nincs lehetőség a bocsánatkérésekre és nincs helye az óvatos lépéseknek. Csupán egyetlen dolog segíthet: ismerd be a bűnödet! @@c) Eredmény Miért foglalkozol egyáltalán azzal, hogy kérdezel? Az ember sorsa úgyis meg van pecsételve. Ezek a delphoi jósda szavai és az utad végén álló templomod falán is ezeket fogod találni. Elfogadod, hogy a bűnösség és ártatlanság csak a paradicsomban létezett a bűnbeesés előtt, a Jó és a Rossz tudása előtt, amikor a bűnös és az áldozat még egyek voltak. @37 Viszály Jelölés: Kos/Mérleg, Mars/Vénusz a nemek harca, összeütközés, csatabárd, a symbolon kettétörése @@z) Szakadék tátong a nő és a férfi között. A kard a két földrészt egyre inkább eltávolítja egymástól, a "symbolon" kettétörik. Az ég vörös színű az agresszív energiától, ami körüllengi mindkettőjüket. A nő karba tett kézzel, elzárkózva áll, önfejű és elutasító marad. A férfi dühösen szorítja ökölbe kezét, mellyel akár ütni is képes. A rózsa, a szerelem szimbóluma, összetaposva hever lábaik előtt. @@a) A probléma Nem akarsz észrevenni egy viszályt egy kapcsolaton belül. Ez jelenthet konfliktust a partnereddel, szomszédoddal, barátoddal, vagy családtagoddal. Álharmóniával hitegeted magad, félsz a vitáktól és az összeütközéstől. Partnered, akit agresszióid célpontjává tettél, most ellenségeddé vált. Ez a nyomás, amelyet ellennyomással próbálsz egyensúlyban tartani, testi szinten is könnyen megjelenhet (görcs, fájdalom, láz, vagy izgatottság formájában). @@b) Út a problémán keresztül Az egyetlen dolog, amit tehetsz, az az, hogy megszabadulsz a viszályt okozó körülménytől. Csak nyílt összetűzés árán tudsz továbblépni. Kapcsolatodon belül ez az út csak nagyon kevés harmóniát nyújt neked. @@c) Eredmény Megtanultál együtt élni a nemek közti összeegyeztethetetlen ellentéttel. Ha éned szavát követed, amely saját jogait hangsúlyozza, akkor mindenképpen elveszíted a "mi" jelentőségét. Ha pedig megadod magad az együttes létnek, akkor egy részt fel kell áldoznod magadból. Nem lehetséges, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. @38 A Vámpír Jelölés: Kos/Skorpió, Mars/Plútó behatolás a lélekbe, meggyalázás, rabság, áldozat, halhatatlanság @@z) Egy melankolikus arckifejezésű VÁMPÍR látható a kártyán. Távol kell tartania magát a Nap fényétől. A Hold sápadt fénye kíséri útján. Bebarangolja az éjszaka világát, a tudatalatti világát és lázasan keresi azokat, akik életet kölcsönöznek neki. Arca fakó, és ő maga is a hozzá hasonló vérszegényeket keresi, akiket VÁMPÍRRÁ tehet. Körülötte denevérek repkednek, akik hozzá hasonlóan az éj vérszívó teremtményei. @@a) A probléma Egy rész meghalt benned. Ez azt jelenti, hogy valaki máshoz kötötted magad. Szemedben ő a tettes és te (valószínűleg) az áldozatának érzed magad. Reménykedtél benne, hogy feltölt téged élettel, részesülni akartál az energiáiból, és most csodálkozol, hogy hatalmat gyakorol feletted. Magad változtattad magad áldozattá azáltal, hogy magadhoz hívtad őt, a betolakodót. @@b) Út a problémán keresztül Ismerd fel, hogy egy részed ismeretlen számodra. Fedezd fel, hogy melyik szerepszemélyiséged süllyedt az alvilág sötét birodalmába, hogy onnan vesse ki hálóját idegen életekre. Ezt az élősködő lényt kell felismerned magadban, mert olyan kötelékeket alakít ki, melyek fogva tartanak. E kötelékek között nincs és nem is lesz élet soha. @@c) Eredmény A VÁMPÍR meg fog halni. Tudnod kell, hogy rettegsz ettől, de ez fogja meghozni számodra a gyógyulást. Ez nem totális halál: a VÁMPÍR, aki egy részedet elrabolja, a felszínen - a tudatosság fényénél - elpusztul, helyet adva ezzel egy új kezdet számára. @39 A Keresztes Lovag Jelölés: Kos/Nyilas, Mars/Jupiter vallási vita, egy misszió agresszív védelme, harc a szakadárok ellen, a meggyőzés hatalma @@z) A képen egy "szent harcos" látható, aki tudja, hogy Isten nevében és hitetlenek ellen harcol. A hitetlenek mindig a másként gondolkodók, tehát azok, akiknek hite különbözik az övétől. Kardja és lova a magasba lendül, megsemmisítheti a világ alantas (ő legalábbis így gondolja) templomait, megölheti a hitetleneket, hiszen tudja, hogy tetteiért egyszer majd jutalmat nyer. A pajzsán lévő kereszt megmutatja, hogy kinek a nevében hajtja végre "szörnyű kötelességét". Meg van győződve róla, hogy "szent háborút" folytat. @@a) A probléma Jobb belátásod ellenére cselekszel, elnyomod magadban már kialakult véleményedet, és kardodat a (vélt) másként gondolkodók ellen fordítod. Helyes, valós véleményednek akarsz érvényt szerezni (legalább is így gondolod) és nem veszed észre, hogy ez a vállalkozásod csak leplezi azt a szándékodat, hogy harcolhass és rombolhass. Agressziódat szép szavakba burkolod, melyeket ugyanakkor nem fordítasz magad ellen. @@b) Út a problémán keresztül Egyszer már venned kell a bátorságot ahhoz, hogy kiállj a véleményed mellett, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy küzdened kell érte. Nem elegendő a puszta belátás, a probléma megértése, ha nem vagy kész arra, hogy azt tettekkel is valóra váltsd. Természetesen nincs értelme küzdeni valami ellen - csak valamiért. @@c) Eredmény Cselekedeteidet a józan belátás és a megértés fogja irányítani. Már nem elvakult agressziód diktálja számodra, mit tegyél, hanem a meggyőződés ereje. Már tudod, hogy túlságosan könnyű önmagad ellen küzdeni, saját tükörképeddel viaskodni. @40 A Meghiúsulás Jelölés: Kos/Bak, Mars/Szaturnusz hiábavaló fáradozás, tiltás, a végzet hatalma, bezártság, zabla, a hatalomtól elszenvedett vereség @@z) Egy nyers, durva HARCOS megpróbál kihúzni egy kardot egy kőből. Az arcán meglátszik, mennyire erőlködik. De sejtjük, hogy nem jogos tulajdonosa a kardnak, így nem is sikerülhet neki. Hiábavalóan fáradozik. @@a) A probléma Pillanatnyilag fejjel akarsz nekirohanni a falnak, mert nem veszed tudomásul, hogy bármekkora legyen is az energiád, nem tudsz vele célt érni. Az ajtó, melyet ki akarsz nyitni, nem létezik a valóságban, csupán oda van festve. A sors ellen küzdesz, és ezt a harcot nem nyerheted meg! @@b) Út a problémán keresztül Add fel! A döntés nem rajtad áll. Nem tudod kirántani a kardot a hüvelyből, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez nem is a te kardod. Úgyhogy hagyd abba a hiábavaló próbálkozást. Csak elpazarolod az energiáidat. @@c) Eredmény Megtanulod energiáidat harmóniába hozni a sors követeléseivel. Ez azt jelenti, hogy szubjektív vágyad utat enged egy magasabb rendű célnak, és energiáidnak újra szabad folyást engedhetsz - ezúttal egy új irányba. @41 A Bajkeverő Jelölés: Kos/Vízöntő, Mars/Uránusz viszályt szító, gonosz manó, idegesítő, bosszantó, elűző, vásott ördögöcske, furfangos, cselszövő, szövetséges @@z) A képen Rumpelstielschen, a mesefigura látható, aki undorító törpeként ugrál éjszakai tüze körül, nevét féltve őrzi, és kigúnyolja a szemlélőt. A helyszín a késő éjszakai erdő, tehát akkor éber, amikor más alszik vagy álmodik. Le kell ereszkednünk erre a félelemkeltő helyszínre, hogy találkozhassunk vele. Ami nem jelenti azt, hogy nincs jelen a szobánkban is, bizony ő ott van, csak éppen láthatatlanul. Magának a figurának is létezik két szövetségese: a teknősbéka és a légyölő galóca. A cselszövők és a sámánok mindig is igénybe vették mindkét külső segítséget. @@a) A probléma Egyik belső szerepszemélyiséged az idegeiden - vagy másén - táncol, anélkül, hogy ezt észrevennéd. Hatalmas széthúzó ereje van, és a hátad mögött terveket szövő árulóként, bajkeverőként és az idegekre menő belső erőként furakodik közéd és a külvilágod közé. Lehetséges, hogy ezt a szerepszemélyiséget külső személyként éled meg, de csak azért ölt tested másban, mivel magadban nem veszed őt tudomásul. @@b) Út a problémán keresztül Keresd meg saját bajkeverő törpédet! Fedezd fel azokat a titkokat, melyeket ez az összetöpörödött emberke magában (így benned is) hordoz, keresd meg, mi motiválja. Egyik célja egészen bizonyosan az, hogy egy benned rejlő elöregedett dologtól megszabadítson. Menj be tehát a sötét erdőbe és tudd meg a nevét! @@c) Eredmény Utad végén ezt a kis szerepszemélyiséget szövetségeseddé tetted. Már nem függsz mások véleményétől. Most már - vele együtt - szabadon járhatod az utadat, már nem érzed kötelességednek, hogy mások elvárásainak mindenáron megfelelj, hogy szeretetüket mindenáron megszerezd. Független és szabad lettél. @42 A Szent Őrült Jelölés: Kos/Halak, Mars/Neptunusz szélmalomharc, "vesztes", világ lustája, gyanútlanság, alvó katona, enerváltság, hősi álmok, Parszifál @@z) Egy HARCOS a fának támaszkodva álmodozik. Álmában megjelenik egy káprázatos lovag, egy bátor harcos. Ha figyelmesebben megszemléljük a fekvő lovag felszerelését és öltözékét, láthatjuk, hogy igen elnyűtt, a kardja rozsdás és csorba. A fa mögött vár rá hűséges szamara, hiszen lóra már régóta nem telik neki. A férfi álmaiból él, azokból találkozik. Különben sincs nagy szüksége az evésre - miért is lenne? Ő Don Quijote, a "bús képű lovag". @@a) A probléma Nem tudod elfogadni, hogy pillanatnyilag nincs elegendő energiád ahhoz, hogy szembeszállj a világgal. Pillanatnyilag te vagy a vesztes. Valószínűleg fáradt és erőtlen tested is azt tükrözi, hogy nincs meg benned az ösztönző erő. Úgy véled, az a megfelelő kiút, ha álmaidban és fantáziádban erős nyertesnek képzeled el magad. De ez az álmod csupán illúzió. @@b) Út a problémán keresztül Ebben a folyamatban meg kell tanulnod lemondani a vetélkedésről és a harcról. A te feladatod az, hogy teljesen egyedül találj rá láthatatlan utadra, anélkül, hogy mások megerősítését keresnéd. Távolodj el az élet hadszínterétől és a keresés útját járd, ne pedig a viszálykodásét és háborúskodásét. Tanulj meg cselekedni anélkül, hogy cselekednél. @@c) Eredmény Megtanultad tisztelni mindkét világot. Már nem fárasztod magad azzal, hogy szélmalomharcot vívj, sem azzal, hogy fellegvárakat építs, melyek összeomlásra vannak ítélve. Egyik lábaddal az "itt és most"-ban állsz, a másikkal az időtlenség világában, és megértetted, hogy nincs miért megküzdeni. @43 Az Aranyszívű Leány Jelölés: Bika/Ikrek, Vénusz/Merkúr Hamupipőke, női vetélytárs, értékek bemutatása, Szurkos Mari, kékharisnya, a "szép" és a "csúnya" @@z) A képen két nő látható, akik a szabad természetből (tehát kívülről) jönnek be egy városkapun keresztül a városba (tehát befelé). Egyikük színes ruhát visel és csinos, mutatós, a másikuk észrevétlen és fakó. Az egyik ékszert hord és ezzel a szépségét hangsúlyozza, a másik egy könyvet tart kezében, mintha ezzel igyekezne intellektualitását fitogtatni. Tulajdonképpen kis is cserélhetnék egymással külsődleges tárgyaikat (ruhájukat, ékszerüket, hajukat), akkor is ugyanaz maradna a problémájuk és maga a jelenség is, csak ezúttal pontosan megfordítva. @@a) A probléma Mélyen belül kisebbrendűnek érzed magad. Alacsony önértékeléstől szenvedsz, vagy azért, mert azt gondolod, hogy valaki a környezetedből fakóvá és észrevétlenné tesz, vagy mert már egész életedben ilyen voltál. Mindkét esetben összehasonlításnak, és versengésnek teszed ki magad, amelynek során hosszú távon csak vesztes lehetsz. Amíg azon fáradozol, hogy vonzóbbnak látszódj és külső értékeket gyűjtögess, addig fogoly maradsz a látvány szintjén - bár ezt még magadnak sem mered bevallani. Az az érzésed , hogy te vagy a vesztes. @@b) Út a problémán keresztül Utad jelentős részét a versenyszerű viselkedés helyes megfigyelése teszi ki. Kivel vagy mivel ékesíted úgy magad, hogy másnak látszódj, mint amilyen valójában vagy? Nyíltan nézz szembe saját értékeiddel! @@c) Eredmény Amikor megoldottad a problémádat, láthatod, hogy önértékelésed megjelenítése csupán egy színpadi szerep. Te vagy a színész. Csak rajtad áll, hogy tovább akarod-e játszani a szerepedet vagy búcsút intesz neki. Bármelyiket is választod, egyiknek sincs túlzott jelentősége. @44 A Ragaszkodás Jelölés: Bika/Szűz, Vénusz/Merkúr mohóság, gyarapodás (hízás), a materiális világ mint védőfal és börtön, önmagát bebiztosítás @@z) Egy kövér nő ül egy asztalnál és fémpénzoszlopokat tornyoz fel maga előtt. Az oszlopok lassan már védőbástyát képeznek előtte, amely mögött a nő úgy gondolja, biztonságban van. El lehet képzelni, hogy hamarosan teljesen eltűnik a pénzhalom mögött, és akkor börtöne tökéletessé válik. Már tetetett rácsot az ablakára, hiszen bárki ellophatja tőle féltett kincseit. Természetesen jó oka van a védelem ilyen formájára - de hamarosan ez lesz az egyetlen dolog (na és a pénze), ami megmarad számára. Látogatói nincsenek, csak azok jutnak be a börtönébe, akik a kincsére vágynak, és nem őrá. @@a) A probléma Falat építettél magad köré, és biztonságvágyad és félelmed miatt görcsös ragaszkodásod rabszolgájává lettél. A mértéktelenség itt nagyon fontos szerepet játszik. Bár azt gondolod magadban: minél több, annál jobb, de ettől valójában egyre merevebbé válsz, egyre mozdíthatatlanabb leszel. Gondolkozz el ezen a bölcs mondáson: "A biztos szóra a Pokol válasza csak a vihogás." Mindent összevetve: pénzproblémáid vannak! @@b) Út a problémán keresztül Ellenőrizd utad során, hogyan próbálsz külső értékekben támaszra találni, melyek útközben gyakran csak akadályoznak, és nehezítik továbbhaladásodat. Ismerd fel ezért a tornyokat (pénzből vagy másféle javakból megépítve), melyeket te hoztál létre, és ellenőrizd, milyen biztonságot remélsz tőlük valójában. Ellenőrizd, mi az, aminek még van értelem és mi az, ami már értelmetlen teher. @@c) Eredmény Kétségtelen, hogy a materiális világnak megvan a maga helye és ideje. Megtalálod ennek a szerepszemélyiségnek a kiegyensúlyozott (és nem korlátozó) megközelítését. A biztonságnak megvan a maga valódi értéke, de ez önmagában még nem végcél. @45 Az Aranykalitka Jelölés: Bika/Mérleg, Vénusz/Vénusz kapcsolat mint börtön, a partner mint tulajdon, féltékenység, a partner megvétele, hűség @@z) Egy gazdagon és csinosan öltözött nő ül egy kalitkában. Partnere tartja kezében arany börtöne kulcsát. A nő semmiben sem szenved hiányt, jól érzi magát, kényelmesen ül a börtönben. Mindene megvan, amit csak megkíván, egyetlen dolgot kivéve: a szabad tér, a szabadság. Ez az ára annak, amit biztonságáért fizetnie kell. Ha jobban megnézzük, sejthetjük, hogy kissé búskomor (és valószínűleg kissé kövérebb) lett. @@a) A probléma A "megvásárolni" és "megvásárolva lenni" - keserű aspektusai kapcsolatodnak. Az ilyenfajta partnerkapcsolat birtoklásra és féltékenykedésre van ítélve. Nem vagy szabad, nem számít, hogy "tulajdonos" vagy "tulajdon" vagy-e. Egy aranykalitka börtönében élsz, és idővel egyre lustább és mozdíthatatlanabb leszel. Drágán fizettél "biztonságodért". @@b) Út a problémán keresztül Az a feladatod, hogy kapcsolatodat (vagy barátságodat) fontosabbá és értékesebbé tedd. "Be kell ruháznod" ebbe a kapcsolatba, el kell fogadnod a szabadság elvesztésének lehetőségét, különben biztos alapok és termékeny talaj nélkül marad. Csak egy kapcsolaton belül van rá lehetőséged, hogy értékproblémád és féltékenységed okait megtaláld. @@c) Eredmény Utad elvezet ahhoz a felismeréshez, hogy a kalitkád ajtaja sohasem volt bezárva. Akik összetartoznak és melegséget árasztanak egymás felé, nem kell, hogy elszigeteljék magukat és hogy állandóan biztosítsák egymást szerelmükről. A hűség csak addig része egy kapcsolatnak, amíg lehetséges a kölcsönös megtermékenyítés és növekedés. Ennek is megvan az ára, hiszen ez minden esetben a szabadság elvesztését jelenti. @46 A Bábu Jelölés: Bika/Skorpió, Vénusz/Plútó Barbi baba-szindróma, távvezérelt érzékiség, tökéletes megjelenés, megszállott vonzódás a materiális formák iránt, emésztési nehézségek @@z) A kártya felületes megszemlélésekor azt hihetnénk, hogy egy finom, szép, fiatal táncosnőt látunk. De ha jobban megnézzük, észrevehetjük a vékony fonalakat, amelyek az alakot mozgatják. Bár ez egy Skorpió-kártya, a Plútót, a legfontosabb szereplőt nem látjuk a képen. Úgymond láthatatlanul ül a kép fölött és azokat a vékony fonalakat mozgatja, amelyek a fiatal nőt fokozatosan egy "édes" bábuvá alakítják. A csábító jól megbújik a művi cukorszínek mögött is, pedig máskor vörös és fekete színei rögtön elárulják őt. @@a) A probléma Láthatatlan szálakon függsz. Megpróbálsz egy képhez hasonlítani, anélkül, hogy tudnád. Metaforikusan kifejezve "lárvává" akarsz válni. Az Alvilág Istene olyan mesterien elvarázsol, hogy képtelen vagy különbséget tenni kép és természetes forma között. Olyan ez, mint egy vírus, ami benned élősködik és aminek olyan hosszú a lappangási ideje, hogy már nem is emlékszel, mikor és hol fertőzhetett meg. @@b) Út a problémán keresztül Hihetetlenül nehéz feladat előtt állsz. Próbálj meg rájönni, hogy a természetellenes képek mikor fertőztek meg annyira, hogy bábuvá váltál. A feladatod abban áll, hogy kibújj ebből a szerepből, hogy levetkőzd ezt a bábu-éned, és hogy visszatalálj valódi egyéniségedhez. Ez azért nem könnyű feladat, mivel mindig fennáll annak a veszélye, hogy az átalakulás után, anélkül, hogy észrevennéd, a következő élettelen képbe bújsz. @@c) Eredmény Megtalálod a magad egyéni, egészen individuális, a személyiségednek legmegfelelőbb értékeit. Már nem kell saját elképzeléseid fonalától vezérelten cselekedned, más sem rángathat kötélen. Utad kivezet a mások által uralt képzetekből, a külsőségek csapdájából, és az olyan értékekből, melyek nem felelnek meg neked. @47 Anyag és Szellem Jelölés: Bika/Nyilas, Vénusz/Jupiter szellemi javak áruba bocsátása, ezoterikából kovácsolt üzlet, a boldogság megvásárlása, szekta @@z) Ifjak egy csoportja értéktárgyakkal vásárolja meg magának a templomba való belépést. Csak miután a tárgyakat átadták, léphetnek be a szentélybe. A mester (Nyilas) a bejárat előtt áll, és szent mormolással biztosítja számukra a bölcsességhez vezető utat. Nézeteiből, gondolataiból üzletet csinál, valószínűleg mivel ő maga is vásárolta azokat, és most kiskereskedést nyit az "áruiból". Mindez nem is lenne baj, ha temploma homlokzatán a "Kereskedés a szellem gyümölcseivel" felirat állna. @@a) A probléma Éppen azon vagy, hogy fontos meglátásokat vásárolj meg magadnak, vagy adj el másoknak. Ez azt jelenti, hogy amit saját szellemi tulajdonodként körbehordozol, az valójában nem is a tied. Még nem kezdte el a lelkeden keresztül vezető útját, ezért még mindig árucikk jellege van, és értékes gyöngyszemként arra szolgál, hogy azzal egódat díszítsd. Talán még kereskedést is akarsz nyitni, ahol ezt az értékes dolgot áruba bocsátod. De minden csak pillanatnyilag okoz problémát neked, mivel még nem tudod, hogy csak beképzeled magadnak, hogy amit vettél vagy eladtál, azt már meg is értetted. @@b) Út a problémán keresztül A bölcs gondolatok általában oda vezetnek, hogy valamit, ami most körülvesz, vagy aminek foglya vagy, és számodra igen értékes, el kellene engedned. Az utad áldozatot követel, és ez valamilyen anyagi áldozat lesz. Ismered a mondást: "nem használhatod a tyúk egyik részét arra, hogy neked tojást tojjon, a másikat pedig arra, hogy levest főzz belőle"; utadon a tyúkot, amelyik eddig aranytojást tojt neked, valószínűleg el kell engedned. @@c) Eredmény Most már tisztában vagy vele, hogy gondolataid, szellemi teremtményeid olyan értékek, melyek csak rád nézve igazak. Senki más nem vásárolhatja meg őket tőled, és te sem adhatod el őket másnak. Saját magad kell, hogy létrehozd őket, úgymond a saját kétkezi munkáddal. @48 A Teremtés felelősségérzete Jelölés: Bika/Bak, Vénusz/Szaturnusz a világ iránt érzett felelősség, teremtő és természet, gondoskodás és figyelem, haszonélvezet, törődés a függőségben levőkkel és a gyengékkel @@z) A képen egy férfit látunk, aki Assisi Szent Ferencre emlékeztet. Ő testesíti meg az embernek a természet és a teremtés iránti szeretetét. Ő a pásztoruk és jó barátjuk, ápolja és védi őket. Mint a természet része - és mint erősebb lény - felelősséget érez minden gyenge és függőségben lévő élőlény iránt. A termékeny talaj, melyen jár, épp olyan magától értetődően gondoskodik róla és ad táplálékot számára, mint ahogyan ő is gondoskodik a természetről. @@a) A probléma Van a környezetedben egy teremtmény (állat, növény vagy akár egy segítségre szoruló személy), aki vagy ami gyenge, és a segítségedre szorul. Figyelmetlen vagy, és nem törődsz vele, hogy gondoskodásod nélkül elszárad és elpusztul. Az a feladatod, hogy gondoskodj róla és törődj vele. Ez a gondoskodás mind a természet nagyobb összefüggéseire, mind a saját testedre vonatkozhat. Valamilyen ponton felelőtlenül cselekszel. Mindaddig nem szabadulsz a szellemi nélkülözés és üresség érzésétől, amíg fel nem idézed ezt magadban. @@b) Út a problémán keresztül Közbe kell lépned másokért, a világért, a természetért. Utad során meg kell tanulnod vállalni a felelősséget a gyengékért (illetve a tőled függő lényekért). Ez lehet akár állat, akár növény, de lehet egy emberi lény is, akinek szüksége van a védelmedre. Nem tudsz továbbhaladni utadon mindaddig, míg feléjük nem fordulsz, és nem gondoskodsz róluk. @@c) Eredmény Most megismerkedtél a benned levő Assisi Szent Ferenccel. Szinte észrevétlenül és akaratlanul felébredt benned egy rész, amely jót akar cselekedni a világ összes teremtményével. Kész vagy felelősséget vállalni és harmóniában érzed magad a természettel. @49 A Búcsú Jelölés: Bika/Vízöntő, Vénusz/Uránusz száműzetés a szülőföldről, számkivetettség, hirtelen materiális változás, a kívülálló, helyváltoztatás, egy barátság vége (egy barát elárulása) @@z) Szétrombolt házakat és két embert látunk, akik ingóságaikkal és javaikkal két különböző irányba tartanak. Az eget keresztülmetsző villámlás azt mutatja, hogy nagyon hirtelen keletkezhetnek ilyen szituációk, és hogy mennyire ki tudják robbantani az embert környezetéből, a barátságból, azért, hogy álmot hozó biztonságából felébredjen, és új helyzetekben ismét kipróbálhassa magát. A két embernek búcsúznia kell egymástól. @@a) A probléma Szeretnél környezeted védőfalai között maradni, de életed egy szakaszában túlságosan "elnehezültél". Fennáll annak a veszélye, hogy gyökereid olyan mélyre nőnek, hogy soha nem lesz újra erőd ahhoz, hogy elszabadulj. Ezért rendelte el a sors számodra a száműzetést. Ez segíti majd a szabadság felé vezető átkelésedet, és ezáltal további fejlődésedet. @@b) Út a problémán keresztül Fel kell adnod a biztonságodat és esetlegesen barátaidat is (vagy számodra fontos emberek csoportját). Néhány élethelyzeted és kapcsolatod túlságosan elavult, már nem tudsz tanulni belőlük semmit. Nincs mit tenni, tovább kell vándorolnod, és "új partok" felé evezni. @@c) Eredmény A számtalan búcsú révén most már tudod, hogy a biztonság nem az anyagi formákban található meg. Elfogadod a szabadság és a valakihez tartozás váltakozását, az apály és a dagály váltakozó ritmusát, a "kötés" és "oldás" kettősét. Mindkettőnek eljön az ideje és megvan a maga értéke. Csak az találja meg a békéjét, aki együtt tud változni az időkkel és felvállalja sorsát. @50 A Szellem Kertje Jelölés: Bika/Halak, Vénusz/Neptunusz világ a világ mögött, otthontalanság, gyökértelenség, Hamupipőke-szindróma, érzéketlenség az anyagi világ iránt, a látható világ mint hasonlat @@z) Egy fiatal nő egy kertben éppen egy bokrot ültet el. Teljesen magába fordul, mert itt játszódnak le benne az álmai, csodálatos képek formájában. Tündérek táncolnak a kertjében, virágok beszélnek vele, a szellemek kertjében él és elmerül képei világában. Tudomásul veszi, hogy létezik egy reális világ, de ez távolról sem jelenti számára azt, mint személyes belső világa, a mesék birodalma. @@a) A probléma Anélkül, hogy tudnád, ábrándokba merülsz, arra vársz, hogy ezek teljesüljenek, és ezáltal menekülsz a realitások elől. Ezek az álmok olyanok, mint a kábítószer, melyek egyre inkább elidegenítenek a világtól, és amelyektől mégsem tudsz megválni. Egy olyan hamis valóságba ringatnak, ami nem is létezik itt a Földön, és mindenekelőtt: melyek passzívvá tesznek téged. @@b) Út a problémán keresztül Egy nagyon fontos lépés az életedben, hogy egyszer el kell hagynod mindazt, amit hazának és otthonnak nevezel, és útra kell kelned. Ehhez gyakran hozzátartozik az is, hogy tulajdonod nagy részétől el kell szakadnod, mivel ezek az anyagi dolgok túlságosan lekötnek téged. Ilyen kolonccal a lábadon csupán álmodozni vagy képes, de továbbmenni már nem. @@c) Eredmény "Minden megnyilatkozás a földön csupán metafora." Végül megértetted, mit is jelent ez a mondat teljes mélységében. Nincs már szükséged arra, hogy hatalmi játékokat játssz, hanem vizsgáld meg passzívan a metaforákat - és fel fogod ismerni bennük magad. @51 A Stratéga Jelölés: Ikrek/Szűz, Merkúr/Merkúr entellektüel, kontroll, taktikázás, tudomány, a fej által irányított élet, diplomata, okság (az ok és okozat törvénye) @@z) Egy idősebb férfi ül dolgozószobájában, önmagával sakkozik, és minden lépést gondosan előre megfontol. Élete is ilyen: előre megszerkesztett és ellenőrzött. Az asztala alatt azok a játékfigurák fekszenek, melyekkel már régóta nem játszik: az érzelmek és a tudatalatti "gonosz" lánykái és fiúi. Csak arra várnak, hogy végre ők alakíthassák a fenti világ menetét, és hogy a fenti sakkbábukat a kellő pillanatban jól megtáncoltassák. @@a) A probléma Életedet pillanatnyilag szárazdokkban éled. Elkaptál egy vírust, melynek neve "értelem" vagy "racionalitás". Az érzések vizét csak könyvekből ismered, és megpróbálod csak a fejedet használni, hogy világodat megértsd. Ez egy ideig menni is fog, de ez alatt az idő alatt nem élsz. Múmiává száradtál és minden szó, amit kiejtesz a szádon, valahogy porosan hangzik. @@b) Út a problémán keresztül Cselekedj okosan, és csak akkor kezdj bele, ha jól átgondoltad a dolgokat! Tervezd meg gondosan a lépéseidet - ne hagyd, hogy érzelmeid elragadjanak! Adj időt magadnak és nézz jól körül. Már most gondolj rá, hogy minden cselekedetednek holnap következményei lesznek, hogy az okot hatás követi, ezért próbáld meg előre meglátni ezt a hatást! @@c) Eredmény Sok minden tisztázódik és rendeződik majd. A legfontosabb, hogy életed folyamát jobban megértsd. Meg fogod érteni az ok és okozat egységét, tehát megérted azt, hogy mely okok idéznek elő egészen biztosan bizonyos hatásokat, és alkalmazkodsz hozzájuk. @52 Hiúság Vására Jelölés: Ikrek/Mérleg, Merkúr/Vénusz látni és láthatóvá válni, az egót felértékelő kapcsolat, az idő múlatása, valakivel közösen tenni valamit, hasonlóságok @@z) A képen egy piac látható, amelyen párocskák sétálgatnak. Üdvözlik egymást, megnézik a másikat, és azt akarják, hogy őket is megnézzék. Nem örömteli, színes kavalkád ez, hanem inkább egy enyhén unalmas oda-vissza séta a piacon, hogy valahogyan elteljen az idő. A tompa színek az egyhangúságot emelik ki, és azt akarják jelenteni, hogy ne számítsunk lelki-szellemi mélységekre és magasságokra. @@a) A probléma Kapcsolatod (vagy a kívánt kapcsolatod) pillanatnyilag tartalmatlan és üres, mert ez az egód kívánsága. Minden energiádat a felszínen éled ki, ott akarod felékszerezni magad, és tetszetősnek látszani. Vagy valakinek a "dísztárgyává" váltál, vagy te magad használod fel partneredet arra, hogy megnövelje egódat. Együttlétetekben nincsenek lelki mélységek, csak unalom és kedvetlenség, amit megpróbáltok "játékokkal" áthidalni. @@b) Út a problémán keresztül Partnerkapcsolatod egy szokványos, átlagos szakaszába érkezett: nincsenek benne sem magasságok, sem mélységek. Csak éltek egymás mellett. Ez jelenleg problémád megoldása szempontjából az egyetlen helyes út. Így talán megteremtheted a békét és a csöndet ahhoz, hogy lazíts a szorító kötélen (hogy ellazulhass). Ez távolságot adhat, amelyre most szükséged van ahhoz, hogy objektíven láss. @@c) Eredmény A megjelenés, a külsőség fontos része életednek, így a kapcsolataidnak is. Hozzátartozik a játékhoz, és már megtanultad, hogyan játszd ezt a játékot anélkül, hogy túl nagy jelentőséget tulajdoníts neki. @53 A Furulyás Jelölés: Ikrek/Skorpió, Merkúr/Plútó becsapottság, szuggesztió, propagandista, rábeszélő-művész, vásárlási mánia, reklám (képek, melyek azért készültek, hogy elvarázsoljanak) @@z) Egy színes ruhába öltözött furulyás embereket vezet ki a város magányából, de senki sem tudja, hogy hová tart. A muzsikát hallgatókat csábítja a szép zene és - mintha transzban lennének - védett életüket feladva követik őt az ismeretlen csábításába. A gond nem az, hogy elhagyják városukat, ez a megfelelő időben minden embernek jót tesz. A probléma abban áll, hogy nem azért kelnek útra, mert meg akarják tapasztalni a szabadságot és a függetlenséget, hanem azért, mert egy olyan ötletet követnek, amelyet láthatatlan hatalmak tettek vonzóvá számukra. És ami a legfontosabb: ezek a láthatatlan erők mindig mást akarnak, mint amit te. @@a) A probléma Anélkül, hogy sejtenéd, becsapott egy ember vagy egy ötlet. Ez az esemény börtönbe zárt, az andalító és csábító zenétől nem tudsz szabadulni. Sajnos nincs senki, aki az árbochoz kötözhetett volna, ahogyan azt Odüsszeusszal tették, így nincs semmi, ami megvédene a Szirének édes, csábító énekétől. @@b) Út a problémán keresztül Utadon nem tudod megállni, hogy ne kövesd a furulya édes hangjait, még akkor is, ha hónapok vagy évek múlva csak üres ígéreteknek bizonyulnak. Minél inkább rájössz, hogy mi a különbség a szép ötletek és az élet között, annál kevésbé esel a jövőben a csábítások csapdájába, és annál kevésbé lehet rád erőltetni valamit, és te sem fogod ezt tenni másokkal. @@c) Eredmény Utad végén rájössz, hogy nem kaptad meg azt, amit megígértek neked. Tehát most már megérted, hogy valaki mézesmadzagot húzott el az orrod előtt, és lehet, hogy most becsapottnak érzed magad. De az igazság az, hogy elhagytad ugyan a karosszéked, de vezető nélkül indultál el, és ezért kellett ennek az egésznek megtörténnie! @54 Mester és Tanítvány Jelölés: Ikrek/Nyilas, Merkúr/Jupiter tanulás és tanítás, szellemi zuhanás, örök diák, szélhámos, szellemi függetlenség @@z) A képen egy MESTER és egy TANÍTVÁNY látható egy templom kertjében. A jupiteri színekbe öltözött mester nyugodtan áll, és tanítványát figyeli. A fiatal férfi előtte térdel, és az evőtálakat tisztítja. Ilyen módon jelzi, hogy milyen önfeláldozóan akarja követni guruja tanításait. A különböző kultúrájú templomokban és kolostorokban a szolgálat, és az egyszerű munkák elvégzése időtlen idők óta a tiszteletadás jele. A tanítványoknak gyakran éveket kellett így eltölteniük, míg engedélyezték számukra a tanulást. @@a) A probléma A tanuló és tanító szerepe között létezik egy középső pont. Ezen a ponton állsz most pillanatnyilag, elvesztél benne. Nem tekinted magad tanítványnak, és a tanításhoz sincs elég bátorságod. Ez a senki földje elrabolja intellektuális energiáidat, és úgy érzed magad, mint aki csapdába esett a "még nem" és a "már nem" között. Eddig megszerzett tudásodból hiányzik az elkötelezettség - pillanatnyilag nem fejlődsz szellemileg. @@b) Út a problémán keresztül Két ösvényen kell haladnod egyidejűleg. Bal oldali utad még a tanulóé, a jobb oldali viszont már a tanáré. Mindkettő egyenlő mértékben és egyidejűleg hozzátartozik jelenlegi fejlődésedhez. Amíg nem térsz le egyik ösvényről a másik javára, addig energiád jó mederben csörgedeznek tovább. @@c) Eredmény Szellemi "központtá" váltál. Szükség és célcsoport szerint adod át, illetve fogadod be a tudást. Már képes vagy mindkettőt megtenni. Tudásod már terápiás erőt kapott és elkötelezett vagy. Ez eléri léted mélységeit is, olyan folyót képezve, mely termővé teszi a partjait. Most már elfogadod, hogy még hosszú ideig tart, míg a folyó a tengerbe ömlik. @55 A Megtörtség Jelölés: Ikrek/Bak, Merkúr/Szaturnusz akadályoztatás, tanulási nehézségek, kontaktus hiánya, rokkant, megfontoltság, gondolatok tisztasága @@z) A máskor olyan könnyelmű szárnyas Merkúr ezen a kártyán fáradtnak és levertnek tűnik. Lába törött, mankóval jár. A vidék, melyen át az útja vezet, kietlen és száraz. Köröskörül egyetlen emberfia és település sem látszik. Szaturnusz sorsformáló keze visszafogja Merkúr természetes mozgékonyságát, és ezzel arra kényszeríti, hogy lassan, megfontoltan és figyelmesen járja az útját. @@a) A probléma Pillanatnyilag elvesztetted mozgékonyságodat. Mozgásod tehetetlen és béna, egy helyben jársz. Még mindig nem értetted meg, hogy fejlődésednek miért éppen ez a pontja annyira fontos, hogy ilyen sokáig itt kell maradnod. Akadályozva érzed magad, mert nem akarod tudomásul venni, hogy nem tudsz repülni, és hogy szárnyaid töröttek. @@b) Út a problémán keresztül Több felelősséget kell vállalnod mind gondolataidért, mind tetteidért. Következő lépésed előtt kérdezd meg magadtól: miért teszem vagy mondom ezt? Nem tudsz továbblépni, ha nem időzöl el egy kicsit ennél a kérdésnél. Akadályokkal kell számolnod utadon. Intsd magad nagyobb türelemre. @@c) Eredmény Az embert útnak "indítják". Vannak olyan időszakok, amikor egyedül vándorol a sivatagban és vannak olyan emelkedett pillanatok, amikor táncolhat és ugrándozhat. Mindkét periódust megismerted, jelen életszakaszodért megtanultál felelősséget vállalni. Saját életkörülményeidet már semleges, objektív és türelmes szemlélőként (és értőként) látod. @56 Az Álmodozó Jelölés: Ikrek/Vízöntő, Merkúr/Uránusz álomtáncot járó, kinyúlás a csillagok felé, megbotlás, freudi elszólás, meggondolatlan, szabadgondolkodó, jelentéktelen ok - jelentős következmény @@z) A kártya az Álmodozó Jancsi mesefiguráját mutatja be. Gondtalanul megy az útján, egyesül benne az Ikrek és a Vízöntő. A madarak és a pillangók, melyek kísérik, mindkét princípiumot képviselik. Felpillant rájuk, és közben nem veszi észre, hogy a híd, melyen éppen áthalad, törött. A kép a szemlélőre bízza, hogy hogyan dönt Álmodozó Jancsi sorsáról: léptei vagy a szakadékba vezetnek, vagy elegendő hittel rendelkezik ahhoz, hogy az átsegítse őt a híd másik oldalára. @@a) A probléma Valamit nem látsz meg, járni szeretnél, még mielőtt mászni tudnál. Megzavartad a dolgok természetes folyását, kapkodó és meggondolatlan cselekedeteiddel most a szakadék szélére kerültél. Az első és a harmadik lépésed között hiányzik utad egy darabja. A kisujjadból akarod kirázni az eredményt anélkül, hogy a nehéz lépéseket megtennéd érte. Most a szó szoros értelmében a puszta levegőben lógsz. @@b) Út a problémán keresztül Nem juthatsz előre a megszokott úton és módon. A körülmények eredeti és spontán cselekvést követelnek meg tőled. Csak miután odaértél fejlődésed megfelelő helyére, akkor fogsz egészen hirtelen és előre nem láthatóan reagálni. Nem kell tehát semmit előre megtervezned vagy szervezned ennek érdekében. @@c) Eredmény Kitörtél hétköznapi életedből, kiugrottál műveleteid üresjáratából. Fel fogod ismerni az Ég küldte jeleket. Többet tanulhatsz a pillangóktól, mint amit a tiszta "logika" valaha is taníthat neked. @57 A Hallgatás Jelölés: Ikrek/Halak, Merkúr/Neptunusz láthatatlanság, némaság, "hallgatni arany", titoktartás, működésképtelenség, érdektelenség @@z) A kép egy tipikus ikerpárt ábrázol, akik majdnem teljesen egyformák - az egyik (majdnem) nő, a másik (majdnem) férfi) - akik nem tudnak meglenni egymás nélkül (ezért olyan nehéz közös neműeknek gondolni őket). Hátuk mögött áll Neptunusz angyala, és azt parancsolja nekik, hogy zárkózzanak el a külvilágtól és hallgassanak. Elveszi tőlük a kifelé fordulás lehetőségét és egy másik birodalomba vezeti őket - a titkok birodalmába, amit természetesen csak vele (és senki mással nem) tudnak megosztani. @@a) A probléma Hiábavalóan próbálod meg megfelelően működtetni a világodat, kiveszik a dolgokat a kezedből. A felszínen - tehát ott, ahol mindenki tartózkodik - te csak egy kísértet vagy, nem lát meg senki. A világ már nem reagál az erőfeszítéseidre, úgy tűnik, minden kaotikusan ellened esküdött. Szavaid nem azt magyarázzák, amit mondani akarsz. Még nem tanultál meg csendben maradni. Még nem ismered a "csend világát" (Max Picard). @@b) Út a problémán keresztül Az utadon meg kall tanulnod magadban tartani sok dolgot. Az angyal megtiltja neked, hogy másokkal fecsegj, vagy hogy a titkát eláruld. A te utad csak neked szól, ne próbáld meg másoknak leírni, vagy megmagyarázni, vagy akár kicifrázni. Meg kell tanulnod, hogy mindenkinek magának kell megtalálnia az igazságát, azt körülírni nem lehet. @@c) Eredmény A hallgatás igaz arany kincse csak a szivárvány végén vár rád. Már tudod, hogy nincs mit mondani, már nem keresed többé a tetszelgés és a megmutatkozás hamis aranyát. @58 A kapcsolat hétköznapjai Jelölés: Szűz/Mérleg, Merkúr/Vénusz az izgalom hiánya, fénytelenség, kapcsolatbeli kötelezettségek, egyformaság, erózió, ösztönzés hiánya @@z) A kapcsolat mindkét partnere belemerül a mindennapok munkájába. A férfi tüzifát készít, a nő ruhát mos. Olyan munkák ezek, amelyek életük végéig fognak ismétlődni. Így már alig foglalkoznak a másikkal, mindenki saját, a kapcsolat érdekében végzett tevékenységével van elfoglalva, és gondolatai messze járnak, amit - hála Istennek - nem lehet arcukról leolvasni. @@a) A probléma Egyik kapcsolatod kifakult, oda a sava-borsa. Egyikőtök sem tesz semmit azért, hogy újra színessé tegye. Ez jelenthet szeretők közötti kapcsolatot, házasságot vagy akár munkahelyi kapcsolatot. Ami valaha olyan ígéretes volt, az ma már csak alkalmazkodásból, az önmagát újrateremtő szükségből és kötelezettségekből áll. Az az érzésed, hogy az egész olyan fakó. @@b) Út a problémán keresztül A kapcsolatotokban benne rejlik a kényszer is, és ez alkalmazkodást kíván meg tőled. Nagyon fontos, hogy a kapcsolat virágzása idején átláss az illúzióidon: tehát azon, hogy ez egy olyan kapcsolat, ahol a nászútnak soha nincs vége, és tanulj meg újra értelemet adni hétköznapjaidnak. @@c) Eredmény A játé k végén megértetted, hogy a "mi" összetartozása mennyivel fontosabb, mint az egó "énje". A következő lépés az, hogy a mindennapokat "gyakorlásként" fogd fel - tehát nem kihívásként, hanem befogadásként. @59 Az Önostorozás Jelölés: Szűz/Skorpió, Merkúr/Plútó önbüntetés, bűntől való megszabadulás kényszere, ostorozás, kényszerneurózis, ördögűzés, egy eszme szolgálata @@z) Vezeklőruhában egy apáca térdel spártaian berendezett szobájának kemény padlóján. Addig üti magát, míg a háta el nem kezd vérezni. Azért teszi, mindezt, hogy távol tartsa magát a bűntől és a tisztátalan gondolatoktól - hogy közelebb kerüljön Istenhez. A falon egy kép lóg, ami világossá tesz az összefüggéseket: egy vérző szív látszik rajta, melyet két tőr szúr keresztül, és egy töviskorona veszi körül. Ezt a motívumot gyakran látjuk régi vallási képeken. Azt a szenvedést hivatott bemutatni, amit Jézus vett magára az emberekért. Sajnos gyakran tévesen az önostorozás szimbólumának is tartják. @@a) A probléma Egy kényszerképzet varázsától szenvedsz (ami lehet, hogy enyhe megfogalmazás). A "mindenáron ártatlannak és tisztának lenni" ördögi körének csapdájába estél. Úgy gondolod, hogy állandó öntisztogatással el tudod hárítani a gondolatban vagy tettben elkövetett rosszat. Ezek a rituálék olyan aprólékosak, és annyira önállósították magukat, hogy már mindennapi életed részének tekinted őket, pedig valójában életerődnek egy fontos részét elrabolják tőled, és tudtodon kívül irányítanak, akár egy madzagon rángatott babát. @@b) Út a problémán keresztül Minden ember életében vannak olyan időszakok, amikor le kell mondania a vágyairól egy magasabb cél érdekében. Utadon az a feladatod, hogy behódolj egy ilyen eszménynek. Többet kell megkövetelned magadtól, mint egyébként. A következő lépésed az, hogy csak kevés szabadságot engedélyezz magadnak, mintha meg akarnád büntetni magad valami miatt. Egy általad meghozandó "áldozatról" van szó, amelyet fejlődésed következő lépcsőjére kell helyezned ahhoz, hogy azt elérhesd. @@c) Eredmény A rituálék olyan energia mezők, melyek ugyanazon cselekmények állandó ismételgetésével jönnek létre (néha több ember közös cselekedetével). Megtanultad megkülönböztetni a tartalmas rituálékat az értéktelenektől. Egyes rituálék az alvilág istenének adják az erőt és az energiát, má s rituálék viszont neked. A különbség abban áll, hogy ezek a rituálék neked szolgálnak-e, hogy emlékezz, vagy hogy jobban koncentrálj, vagy csak azért használod őket, hogy felejts. @60 Az Inkvizíció Jelölés: Szűz/Nyilas, Merkúr/Jupiter vallatás, intolerancia, politikai képmutató, másként gondolkodó semmibevétele, igazság biztos(nak vélt) tudata, bűnös keresése @@z) Egy inkvizíciós törvényszék a magas pulpitusról ítél egy vádlott sorsáról. A legfőbb bíró vádlón mutat arra az asszonyra, aki görnyedt tartásban áll előtte. A nézők a történés béklyójában csak hallgatnak. A középkorban sok nőt boszorkánynak kiáltottak ki, elítélték és megégették őket, hogy ezzel is alátámasszák az egyház hatalmasságát, és "dicsfényt" vonjanak saját személyük köré. Különösen a szintkülönbség hangsúlyos ezen a kártyán, tehát a két fél között húzódó távolság. Akik fent ülnek, azok az "igazság" birtokosai. @@a) A probléma Képmutatóvá váltál, aki saját magának próbálja bebizonyítani ártatlanságát, miközben intoleráns más véleményével, nézeteivel szemben. Másoktól elvárod, hogy vallásukat, véleményüket megtagadják, és a tiédet kövessék. Annyira meg vagy győződve saját nézeteid igazáról, hogy már sehogy nem lehet hatni rád. Más árnyékát vizsgálod, és tettei tökéletlenségét hangsúlyozod. Elfeledkezel róla, hogy valójában saját sötét feled az, amelyre kinyújtott ujjaddal mutogatsz. @@b) Út a problémán keresztül Szigorú vallatásnak leszel kitéve, és talán perbe is fognak. A sors erővel akar kipréselni belőled egy igazságot, és ezért "inkvizíciós módszereket" használ. Nem a bűnösségről vagy ártatlanságról van itt tulajdonképpen szó (bár kívülről talán így látszik), hanem egy perről, ami ennek a folyamatnak a "nyomása" alatt, mint egy lavina elindul. Ez a folyamat késztet arra, hogy előrelépj. @@c) Eredmény Utad végén a hitedbe vetett bizalom és szellemi, vallási tapasztalataid mélységei várnak. Az eddig fennhéjázó nézeteid megalázkodnak egy igazabb tudás előtt. Toleránsabb lettél magaddal és másokkal szemben, és többé már nem kell görcsösen azt bizonygatnod, hogy egyedül neked van igazad. Minden Isten felé forduló vallási irányzatnak megvan az a létjogosultsága, hogy vezesse a kereső embert. A te utad csakis a tiéd , és ezért csakis te kormányozhatod. @61 A Félelem Jelölés: Szűz/Bak, Merkúr/Szaturnusz félelem az élettől és haláltól, rettegés a sötétségtől, behódolás a sorsnak, a halál mint jó barát, megváltoztathatatlanság @@z) A képen egy temető látható éjszaka. Egy nő kiabálva szalad egy árny elől, akit a sötétben látni vél - a halál elől. A halál, aki sötét ruhában jelenik meg, csak vázlatosan ábrázolt, hiszen alapjában véve csupán a nő félelmének és képzelőerejének szüleménye. A halált már ősidők óta csontvázként ábrázolják, ami a hús mulandóságára emlékeztet minket. Képünkön is egy halotti arc ugrik elő a lebegő ruhák mögül. @@a) A probléma Pillanatnyilag bénultan állsz egy probléma előtt, és ezzel leblokkolod életenergiáidat. Lelked egy része kővé váltan áll egy küszöb előtt, és nem akarja azt tudomásul venni. A tudattalanodba taszítod az előtted álló feladatot és ezzel a félelmedet is (legalábbis megpróbálod). Nem tudod nevén nevezni a dolgot, először hátra kell fordulnod, és a félelmed szemébe nézni, különben nem tudod megtenni a következő lépést. Adj neki nevet! @@b) Út a problémán keresztül Utad a halálfélelemmel való nagyon fontos találkozáshoz vezet. Itt az ideje, hogy elolvasd a halottaskönyveket, megfigyeld azokat a rituálékat, melyek megismertetnek a halállal, és amik megtanítanak arra, hogy a halál valójában jó barátod. Ha megtanultál meghalni, akkor ahhoz is lesz erőd és bátorságod, hogy élni tudj, és magadra vállald földi létünk sok kis egó-halálát. @@c) Eredmény Már nem félsz többé a haláltól. Számos halált haltál, és megismerted az elengedés szükségességét. A "kérlelhetetlen kaszás" most oldaladon áll, és szövetségesként kísér utadon, akire mindig számíthatsz., bárhová is mész. @62 A Fúriák Jelölés: Szűz/Vízöntő, Merkúr/Uránusz a bosszú szelleme, paranoia (üldözési mánia), őrület, alkalmazkodás képtelenség, fúriáktól üldözve, erős nyugtalanság @@z) Egy férfi félelemmel eltelve menekül, hiszen háta mögött a bosszúállás Istennőjének alakja jelenik meg. Medúzafején kígyók vonaglanak és kezeivel kígyókat hajigál, amelyek villámokká változnak. Olyan rettenetes látványt nyújt és akkora veszélyt hordoz magában, hogy a férfi nem képes elviselni és menekülni akar. Arca ijedt maszkká torzult - könnyen elképzelhető, hogy inkább feladja a menekülést, és az őrületbe merül, vagy másképpen kifejezve: az őrületbe menekül. Vörös kendőt hord, amellyel tudat alatt azt jelzi, hogy vétkesnek érzi magát, amit tett, az mélyen nyomja lelkiismeretét. @@a) A probléma Egy olyan bűn terheli lelkedet, amely most elnyomott félelem formájában mutatkozik meg, és ami elől legszívesebben elfutnál. Azt gondolod, hogyha nem foglalkozol a dologgal, akkor nem is fogja senki észrevenni. De a "vétked" már régóta alakot öltött és most nyugtalanságot kelt benned . Úgy érzed, üldöznek, és ez valóban így is van. De az ellenség nem kívülről jön, mint ahogy kezdetben hiszed, hanem saját bensődből. Szepes Mária mondatai igazat beszélnek: "A karma vérszomjas kutyái csakugyan a nyomunkban vannak. Ugyanakkor éppen ahhoz a problémához űznek minket, amelyik elől menekülni akarunk. És bármennyire meneküljünk is tőle, egyszer majd lábunk elé fogják helyezni ezt a problémát." @@b) Út a problémán keresztül Itt az ideje, hogy házat építs vétkeidnek és mindennek, amelynek megszerzésére vétkeid késztettek. Cselekedeteid csak egy helyen találnak otthonra: a tudatodban. Csak miután minden tanulságot levontál és érthetővé vált benned, hogy mit jelent ez lelked számára, akkor találja meg lelkiismereted fokozatosan békéjét. @@c) Eredmény Már nem menekülsz többé a fúriáktól, hanem szembenézel velük, mivel mostanra rájöttél, hogy nem tudod elkerülni a "büntetésedet". A fúriák csak akkor fognak átváltozni, ha megértetted, mit akarnak közölni veled. Akkor majd megenyhülnek, már nem kell haragosnak lenniük és jóindulatú Eumeridákká változnak. @63 A Becsapás Jelölés: Szűz/Halak, Merkúr/Neptunusz önbecsapás, szabálytalan játék, csalás, bűvészmutatvány, hamis pénz, rend a káoszban @@z) Egy piacon egy szemfényvesztő ül, aki hamis játékával egy másik embert ámít. Előttük három dióhéj fekszik, valamelyik alatt pedig egy borsószem. Olyan sokáig tologatja a dióhéjakat - és ezzel teljesen megtéveszti a nézőt - hogy a játékos, abban a biztos tudatban, hogy még tudja, hol van a borsószem, és ezért pénzt tesz rá, a dióhéjak egyikére mutat. De néhány (szándékosan kitervelt) csábítóan nyerő kör után, amelyekben a játékos egyre nagyobb nyereményekhez jut, a szemfényvesztő ügyesen kicsempészi a dióhéj alól a borsószemet - és attól kezdve csak egy nyertes létezik. A játékos belesétált a nyereményvágy csapdájába. @@a) A probléma Becsapod magad, és önbecsapásodat valaki másra vetíted ki; ez a valaki ezért sorsod beteljesítőjévé válik: be "kell", hogy csapjon téged. Nehéz meglátnod magad ebben a tükörben, de minél tovább próbálod elkerülni a tükörképedet, az annál átláthatatlanabbá és homályosabbá válik. @@b) Út a problémán keresztül Utad káoszon és zavarodottságon át vezet. Már nem látod a kiutat. Azonban ez a zavarodottság gyógyító hatású is lehet, amivel arra késztet, hogy különbséget tégy az álmaid és biztonságérzeted, a szükségszerűség és vízióid között. Meg kell találnod a helyes középutat a félelemből származó alkalmazkodás és kibontakozó jövőd között. @@c) Eredmény Egy élethazugság lelepleződött - az igazság előtted fekszik. Van bátorságod belevágni a kiszámíthatatlanba, az élet káoszába. Megtanultál együtt élni a bizonytalansággal, igen, már tudod, hogy csakis az előre nem láthatóra számíthatsz valójában. @64 A Végzetes Kapcsolat Jelölés: Mérleg/Skorpió, Vénusz/Plútó láncok, pokoli kapcsolat, kapcsolat a mágiával, fekete frigy, függőség, szado-mazochizmus, pornográfia @@z) Egy férfi és egy nő egymáshoz láncoltan áll - fogva tartja őket az Alvilág. Arckifejezésük szomorú, kilátástalan. Kapcsolatuk útja a poklon keresztül hosszú és sötét. Sok kétség és reménytelenség kíséri őket. A démon, aki hátuk mögött felszáll a pokol tüzéből, nem engedi őket egykönnyen szabadon. Végzetes kapcsolat ez. @@a) A probléma Elcsábított és börtönbe zárt egy kép. Teljesen elkötelezted magad a partnerednek - vagy a valóságban, vagy képzeletvilágodban. Mindaddig össze leszel láncolva vele, míg fel nem idézed azt a varázslatot, amellyel belementél ebbe a kétes viszonyba. Kapcsolatodon pillanatnyilag átok ül. Egy elfelejtett átok, egy rituálé aktívvá vált. A helyzet követeli tőled, hogy szemébe pillants a démonnak, akit egykor te hívtál életre. @@b) Út a problémán keresztül Nem kerülheted el azt az utat, ami kapcsolatod alvilágába vezet. Súlyos kötelezettségek csapdájába kerültél, amelyből sokkal érettebben fogsz kiemelkedni és folytatni utadat. Látnod kell, hogy kapcsolatteremtő képességed képzetei állnak az utadban és azt is, hogy hol van az a pont, ahol hús-vér, valóságos partnered helyett csak egy képet vetítesz magad elé. @@c) Eredmény Igazi, mélyről jövő szerelmi kötődést és fejlődést eredményező kapcsolat csak olyan partnerrel jöhet létre, akit a sors neked rendelt (és nem azzal, akit te kreáltál magadnak egy másik személyből). Bármilyen nehéz legyen is az itt elvégzendő "kemény munka", sosem válik olyan megsemmisítővé, mint azok a társkapcsolatok, melyek az alvilág ura által "köttettek meg". Annyiban érdemes az ilyen pokolbéli kapcsolat végén visszapillantani rá, hogy ilyenkor megláthatjuk a különbséget a házasság és a házasság képzete, a szerelem és a szerelem képzete között. @65 A Symbolon Jelölés: Mérleg/Nyilas, Vénusz/Jupiter egy kapcsolat jelentősége, szerencse a társkapcsolatban, a házasság szentsége, partnerkapcsolat mint a megértés folyamata, aranylakodalom @@z) Egy férfi és egy nő lépked egy templom felé. Összetartozásuk jeleként hasonló öltözéket viselnek. Már nincs szükségük rá, hogy kihangsúlyozzák eltérő nemüket, mivel ezen az úton csak a magasabb célok számítanak. A templomot ciprusok veszik körül, amelyek az ókorban a szent helyeket jelezték. A számos lépcsőfok közös fejlődésük sok-sok állomását szimbolizálja. A templom, ahová tartanak, az a szellemi otthon, ami kapcsolatukat értelmessé és ismeretekben gazdaggá teszi. @@a) A probléma Azon a ponton állsz, ahol bármiféle megértést elutasítasz kapcsolataidat illetően. Olyan magasra teszed a mércét a partnerkapcsolat terén, hogy vagy azt képzeled, hogy már nagyon is messze jársz a helyes úton, vagy hogy számodra a te igényeidnek már senki sem tudna megfelelni. Hogy azért vagy-e egyedül, mert senki sem elég számodra, vagy mert a képzelt magasságból mindig visszazuhansz a valós életbe, kérdéses, mindenesetre egyvalamit meg kell tanulnia belső szerepszemélyiségednek: még mindig nem értette meg azt, hogy mi tesz egy partnerkapcsolatot igazán értékessé. @@b) Út a problémán keresztül Számos lépcsőfok van előtted, amelyek kapcsolatod templomához, értelméhez vezetnek. Ne tétovázz elindulni rajtuk. Az út most nyitva áll számodra. Ahelyett, hogy hibákat keresnél partneredben (ami visszalépést jelentene), nézz tudatosan előre és lásd meg a magasabb cél értelmét. Egy olyan célét, amely nem szubjektív igényeid kielégítésére szolgál, hanem egy szellemi összetartozás megszületéséhez vezet. @@c) Eredmény Utad végére érve ez a lap a "szerencse" jelentését hordozza. Ez olyan boldogságot jelent, ami az együttlétből fakad, és ami kreativitása és elevensége által verekedte át magát a partnerkapcsolat szellemi fejlődésének lépcsőfokain. A templomotok belsejébe megérkezve most már megértetted, hogy miben áll a kapcsolatotok valódi jelentősége, és hogy a "házasság" szentségének mi az értelme. @66 A Gyász Jelölés: Mérleg/Bak, Vénusz/Szaturnusz elhagyatottság, magány egy kapcsolatban, szomorúság és gyász, a sors elválasztó hatalma, az özvegy @@z) Egy nő, gyásza jeléül feketébe öltözve egy kövön ül. A háttérben vesztesége szimbólumai, törött oszlopok és sivár, puszta, kietlen táj látható. Korábban íratlan törvény volt, hogy fekete ruhát kell viselni legközelebbi hozzátartozónk halála után. Az életben maradt házastársnak általában egy évig nyíltan is meg kellett mutatnia, hogy gyászol, és ezért még nem nyitott egy új kapcsolatra. Ez a szokás azért volt hasznos, mert az özvegy a mélyen és egyedül megélt gyász után újból készen áll az új társ számára is. @@a) A probléma Nagyon messzire sodródtál saját belső igazságodtól. Elnyomsz magadban egy fájdalmat és ezzel tudattalanul megakadályozod, hogy a seb begyógyuljon. Sürgősen közelebb kell kerülnöd ahhoz a belső szerepszemélyiségedhez, aki kapcsolataidból eredő bánatoddal foglalkozik. Amíg nem lépsz kapcsolatba vele, és nem gyászolod meg azt, akit elvesztettél, nem tér vissza hozzád az életkedved. Az idő csak akkor gyógyítja be a sebeidet, ha könnyeiddel megtisztítottad azt. @@b) Út a problémán keresztül Utad során búcsút kell mondanod egy kapcsolatodnak vagy egy partnerkapcsolatodnak. A bánat és a magány egy időszaka áll előtted. Ha nem felejted el, hogy minden dolog mulandó, akkor ez segíteni fog abban, hogy megőrizd bátorságodat ebben a komor időszakban is. A folyamat végén be fogod látni, hogy szükséges volt ismét visszanyerni a társadnak adott energiákat. @@c) Eredmény Egyedül rajtad múlik, hogy felelősséget vállalsz-e kapcsolatodért. Fejlődésed útjának végén fel fogod ismerni, hogy partnered hangulataitól és reakcióitól való függésed csupán illúzió volt. Meg fogod tanulni, hogyan emelkedj felül kapcsolatod bonyodalmain, és ne a társadra hárítsd át a hibákat. Ezáltal pedig erőssé és függetlenné válsz. @67 Az Elválás Jelölés: Mérleg/Vízöntő, Vénusz/Uránusz felszabadulás, kiugrás egy kapcsolatból, búcsúzás, függetlenség, kapcsolatteremtő képesség hiánya @@z) Egy nő egy hatalmas madár szárnyán a szabadság levegőjébe emelkedik. Szemmel láthatóan élvezi, hogy repül, miközben a lent maradt másik fél szomorúan nyújtja felé kezeit, mintha azt akarná kifejezni: maradj még, olyan szép volt! Az ő számára azonban az egész ég nyitva áll, és inkább repülni szeretne. (A képet természetesen fordítva is meg lehetett volna rajzolni - a férfi repül el és a nő marad - erről az olvasó ne feledkezzen el!) @@a) A probléma Nem akarod tudomásul venni, hogy az életedben eddig együtt futó két sínpárt egy váltó kétfelé irányítja, így utatok külön folytatódik tovább. Most mindent megteszel, ami csak hatalmadban áll, hogy vonataitok mégis egy irányba haladjanak, vagy azzal vádolod a másikat, hogy orvul elárult téged. Valójában nem akarod beismerni kapcsolatotok képtelenségét. Mint ahogyan a víz és az olaj csak sok kavargatással és csak időlegesen keverhető össze, úgy próbálod te is "felkavarni" a kapcsolatodat, csak hogy együtt maradjatok. Jobb, ha hagyod a dolgokat és nem erőlteted az együtt maradásotokat. @@b) Út a problémán keresztül Életednek ezen a szakaszán túlságosan a "mi"-ben élsz és túl keveset az "én"-ben. Most azt a feladatot kaptad, hogy széttárd szárnyaidat és kiépítsd saját világodat. Már eddig is túl sokat áldoztál fel az együttlétetekért, és még mindig csak egy része vagy az egésznek. A másik részedet csak akkor találod meg, ha több szabadságot engedsz meg magadnak. @@c) Eredmény Megteremtetted saját szabadságodat a kapcsolaton belül és most már bármilyen kapcsolatban tudsz élni. Amikor csak akarod, kiterjesztheted szárnyaidat. @68 A Király Két Gyermeke Jelölés: Mérleg/Halak, Vénusz/Neptunusz romantikus kapcsolat, álomtárs (a "kettős lélek"), kapcsolat nélküliség, az eggyé válás illúziója, álmodozás a szerelemről @@z) A kártya egy gyermekmesét ábrázol: A KIRÁLY KÉT GYERMEKÉT, akik nem tudtak találkozni, mert a víz túl mély kettejük között. A királyfit és királylányt mély szakadék választja el egymástól, így csak a távolból csodálhatják egymást és álmodozhatnak egymásról. A gyengéd pasztellszínek egy valótlan fantáziaképet mutatnak be, ami fölött nagy remények és vágyakozások szivárványa ível át. @@a) A probléma Fogva tart egy kapcsolat álma. Vágyaid megmérgezik lelked táptalaját. Szemet hunysz magányod felett és folyamatosan egy varázsszőnyeget szövögetsz, ami sem melegíteni, sem elröpíteni nem fog soha. Hogy ne érezd belső ürességedet, olyan embert szeretnél beleszőni illúzióidba, aki nem neked rendeltetett. @@b) Út a problémán keresztül Egy csalódás vár rád utadon. A szerelem és a párkapcsolat utáni vágyakozásod pillanatnyilag csak mézesmadzag, ami arra szolgál, hogy motiváljon és fejlődést hozzon számodra. Ki kell pukkasztanod ezt a szappanbuborékot, különben elveszel illúzióid labirintusában. @@c) Eredmény Most már tudod, hogy a beteljesületlen vágyakozásnak meghatározott célja van. Érezteti veled, hogy mi az, amit hiányolsz, és elindít a keresés útján. Így egyszer az élet titkának nyomára bukkansz: átérzed, hogy mindannyian csupán részei vagyunk a nagy egésznek, és fájdalmasan hiányoljuk az egységet. @69 A Fekete Mise Jelölés: Skorpió/Nyilas, Plútó/Jupiter bálványimádás, vallási és ezoterikus dogmák, megrendíthetetlen vélemény, pozitív gondolkodás, feltűnésmentes fanatikus, teljes meggyőződés @@z) A képen feketemise folyik, a hit keresztje (a kereszt) megfordítva függ, éppúgy, mint a nyílt ember képe (a pentagramm), ami 180 fokkal elfordítva most a "démonium" terén található. A feketébe öltözött papok a lefedett oltár fölé hajolnak és egy részedet, életerőd egy részét áldozzák fel. A nézők nem szólhatnak bele a történésbe, passzív "fogyasztók" csupán, az "igaz" hit befogadói. @@a) A probléma Elvesztél egy bizonyos hipotézisben, és most úgy véled, ráleltél az igazságra. Pedig (olyan észrevétlenül, hogy - mentségedre szólva - észre se vetted) egy hajszálfinom, igazságról való képzet illúziója téveszt meg. Nem mintha az alapötlet rossz lenne! Amikor először érintett meg, még hibátlan volt, de most már akadályoz a továbbhaladásban, továbbfejlődésben. Szellemi csapdába kerültél. @@b) Út a problémán keresztül Utad során egy bizonyos ideig szellemileg el kell kötelezned magad, tehát egy elméleti fogalom (pl. megvilágosodás) vagy egy szellemi vezető (guru) irányítása alá kell állnod, és nincs szabad akaratod. Ahhoz, hogy egyáltalán beletekinthess az egészbe, szükségesek számodra ezek a kötöttségek, enélkül nem tudnád értékelni az egészet. Azonban azt is fel kell ismerned, hogy (egy bizonyos idő után) ez a szellemi képzet túlságosan megköt, és te belemerevedhetsz. @@c) Eredmény Megértetted, hogy egy (szellemileg) halott képzethez ragaszkodtál. Ennek a belátása segít abban, hogy véget vess ennek a köteléknek. Semmi mást nem kell tenned, mint hogy beismerd, megrekedtél utadon. Ha ezt belátod, az átok magától eltűnik. @70 A Depresszió Jelölés: Skorpió/Bak, Plútó/Szaturnusz csapdában lenni, megkövesedés, a végzet hatalma, a felejtés kősziklája, a lélek sötét oldala @@z) Egy férfi törődötten és előregörnyedve ül egy kövön, fogva tartja az alvilág. Olyan régóta ül már ott, hogy maga is szinte teljesen megkövült. Az élet bugyraiban való vándorlástól megfáradva egy pillanatra ki akarta pihenni magát. De a felejtés istennőjének birodalmában mindez vészterhes hiba: Léta lassan elfed minden emléket, ami a világgal és a fénnyel kapcsolatos. A képen levő többi alak megmutatja, hogy mi történhet, ha művét bevégezte. A férfi az alvilág egy részévé válhat - hideg és megkövült maradhat élete végéig. @@a) A probléma Életednek egy fontos része pillanatnyilag megkövült állapotában van. Nem tudsz mást tenni, mint hogy tudomásul veszed ezt a folyamatot, és azonosulsz azzal a belső szerepszemélyiséggel, aki felelős érte. Elvezetett téged idáig, hogy itt a felejtés helyszínén kipihend magad. Te magad hívtad életre őt, azért, hogy megkíméld magad az igazságtól. Van valami, amit nem tudsz elfogadni, ezért vállalnod kell a sötétséget és ürességet. @@b) Út a problémán keresztül A megkövülésed belső termein átvezető utat nem spórolhatod meg. Az ösvény a felejtés barlangján vezet keresztül, hogy emlékezz. Bármit is látsz majd ott, emlékezz Vergilius szavaira, amint keresztülvezette Dantét az alvilágon: " Nézd meg és menj tovább! " Hozzád tartozóként ismerd fel a megmerevedett alakokat és oldozd fel őket a következő szavakkal: " Igen, ez én vagyok! " De ne engedd, hogy sötétségükkel rád telepedjenek, hogy azután velük együtt merülj le. @@c) Eredmény Nehéz idők vannak mögötted, de most már látod a fényt az alagút végén. A régi dolgok átalakultak egy hosszú, elnyújtott életfolyamat során. Most az élet egy új formája vár rád, ami látszólag a semmiből nő ki. Az előbb még sötét volt és neked fogalmad sem volt róla, hogy lesz ezután - és a Nap hirtelen megint megmelegíti szívedet. @71 A Főnixmadár Jelölés: Skorpió/Vízöntő, Plútó/Uránusz metamorfózis, díszes tollú lélek-madár, pusztulás és feltámadás (halál és újjászületés), célvesztés, vedlés @@z) A képen egy színes tollú FŐNIX, a lélek madara látható, amint felszáll a hamvaiból. Alatta szétrombolt világ terül el, amelyből felszabadította magát. Csak akkor képes megszületni, ha egyetlen tégla sincs már a helyén. Csak miután a régi házat teljesen lebontották, lehet megépíteni helyére az újat. A metamorfózis mindig magában foglalja a régi letűnését, ami tulajdonképpen az új előfeltétele. A lélek számára ez a folyamat megújító erejű, az egó számára azonban nagyon is fájdalmas és destruktív. @@a) A probléma Régi elképzeléseid és gondolataid már halálra vannak ítélve, de még mindig ragaszkodsz hozzájuk, és nem veszd észre, hogy már számodra is idejétmúltak. Bizonyos értelemben valami "halott" dologhoz ragaszkodsz. Lelked pillanatnyilag fogoly, a lélek madara lassan elpusztul a szabadság hiánya miatt. Számolnod kell azzal, hogy ha kinyitod kalitkája ajtaját, régi életformád és struktúrád összeomlik, te pedig egy nagy halom por és hamu előtt állsz majd. @@b) Út a problémán keresztül Életedben semmi sem marad úgy, ahogy régen volt. Utad egy elmúlási folyamaton vezet keresztül, amiből csak akkor tudsz főnixmadárként kiemelkedni a hamuból, ha megvan a bátorságod a régi dolgok feladására. Felemelkedés csak letűnés után következhet be. Életed régi alakjaiból csak akkor születnek újak, ha azok először, mint a hulladék elbomlanak. @@c) Eredmény A Főnixmadár gyönyörű, csillogó színekben röppen fel a múlt romjaiból - életed egy szakasza lezárult. Lelked felszabadította magát merevségéből. Most már megérti, mit jelent egy életen belül meghalni, és újjászületve elkezdeni egy új életfejezetet. @72 Az (ál)szent ragyogás Jelölés: Skorpió/Halak, Plútó/Neptunusz jó és a rossz (polaritás), elképzelés a mennyországról, álszentség, bukott angyal, pártatlanság @@z) Egy jellegzetes kettős lény látható a kártyán, amelyet régi alkimista ábrázolásokon használtak. Félig a fény angyala, félig a sötétségé, még akkor is, ha évekig csak az egyik oldalát vesszük tudomásul, vagyis csak azt akarjuk észrevenni. A fény angyala az ős-tojást, az ouroboroszt tartja kezében, az összes létező egységének szimbólumát. A sötétség angyala egy ferde tükrön keresztül láttatja a világot. Az akarja, hogy te is ugyanilyen ferde fényben lásd egódat, és a Világ urává akar tenni. (Bár pontosan tudja, hogy ezt soha nem érheted el - de ezt persze nem adja tudtodra. Végső soron ugyanis vele kellene megmérkőznöd, és te lennél ő!) A fehér angyal eközben azt mondja: egyszerre csak egy uralkodhat. Ez az ősi polaritás: The One and the Many. Olyan harc ez, mint Szent Mihály és a sárkány küzdelme, amelynek minden ember lelkében le kell játszódnia - ahol nincs és nem is lehet nyertes! @@a) A probléma Pillanatnyilag becsap téged a sötétség angyala. Természetesen gyönyörű fénykabátba öltözött, és azt hirdeti, hogy milyen nemes, istenfélő a műved, a gurud vagy éppen az új kapcsolatod. De ez csak mézesmadzag, amit elhúz az orrod előtt, hogy az általa kijelölt irányba haladj, és ne vedd észre, mennyire ki vagy szolgáltatva neki azáltal, hogy jót akarsz tenni. @@b) Út a problémán keresztül Utad egy fájdalmas tanulási folyamaton vezet keresztül, amely azt kívánja megtanítani neked, hogy "ne csinálj magadnak faragott képet". Minden kép, legyen bármilyen balzsam egód számára, lelkednek méreg. Itt az ideje, hogy belásd, bálványt imádtál. Ez a folyamat kínos, és sokáig fogja még lelkedet nyomni - de ezt a fájdalmat nem spórolhatod meg magadnak. Itt az ideje, hogy foglalkozz az árnyékoddal, és eltávolítsd a képzetek, az ideák maszkját. @@c) Eredmény Meg fogod érteni, hogy nincs fény árnyék nélkül, és hogy sötétség sincs az árnyéka, a fény nélkül. Már nem kell egyetlen dolog mellett kiállnod, mivel látod az egyet a sokban, és a sokat az egyben. Ezzel természetesen nem válsz szentté (ez úgyis csak újabb mézesmadzag lenne), de talán egészségesebb lettél. @73 A Gyónás Jelölés: Nyilas/Bak, Jupiter/Szaturnusz beismerés, megtisztulás a szubjektivitástól, a terapeuta (a pap) felelőssége, betekintés a sorsba, híd a szubjektivitás és objektivitás között @@z) A két személyt határvonal választja el egymástól, általa a szubjektivitás (pap) és az objektivitás (a gyónó) különül el egymástól. A pap azt gondolja, őt illeti meg a nagyobb méltóság, de ebben téved. Pap és vétkes helyett terapeutát és kezeltjét is ábrázolhatná a kártya. És amíg a terapeuta úgy gondolja, hogy ő birtokolja az igazságot, addig ő is hasonlóképpen ül trónusán. A pácienst (a vétkest) csakis azért küldte a sors számára, hogy a terapeuta (pap) ezáltal nyerjen új lehetőséget az élettől. @@a) A probléma Lelkedet egy vétek terhe nyomja, amit a külvilág tudomására kell hoznod. Be kellene vallanod. Azt hiszed, nagyságod jó része eltűnik ezáltal, és teljes mértékben igazad is van. Más is észre fogja venni, hogy még távolról sem tartasz azon a fokon, ahogy azt magadról szívesen hitted. Így megtorpansz gyónásod aktusa előtt, és nem engeded át magad a sors akaratának. Ez öreggé és keménnyé tehet! @@b) Út a problémán keresztül Nem elég csak beszélni a hibákról: úgy kell róla beszélni, mint sajátjaidról. Ez az, amire felkér ez az út. Minden pontról számot kell adnod, ahol megbotlottál, ahol vakmerőségből letértél utadról. Ezzel azt kockáztatod, hogy foltot ejtesz hírneveden. @@c) Eredmény Most már tudod, hogy hol követtél el hibát, és hogy ez azért történhetett meg, hogy azután bevallhasd. Minden beismerés gyengíti egódat, és növeli Isten dicsőségét. A Múzsák segítenek abban, hogy csodálhasd és dicsérhesd a teremtés rendjét, és ezáltal józan kereteket szabj szubjektivitásodnak. @74 Az óriásugrás Jelölés: Nyilas/Vízöntő, Jupiter/Uránusz paradigmaváltás, ugrás az ismeretlenbe, felszabadulás a vallási dogmák alól, bolond a tetőn, tudom, hogy semmit sem tudok @@z) Két sziklafal között mély szakadék tátong. Ezen a szakadékon ugrik át éppen a BOLOND. Arca nyugodt, mert tudja, hogy nem a másik oldalra megérkezés számít (az ugyanis bizonytalan), hanem az ugrás maga. Elhagyta a biztonságot jelentő sziklát, és most a levegőben lóg. Ki tudja... @@a) A probléma Megzavarodtál, célt vesztettél, alig bírsz már kapaszkodni a régiben, és tisztán érzed, hogy szükséged van a régitől való elrugaszkodásra, de túl gyáva vagy hozzá. A talaj fenyegetően inog alattad, hiszen már régen túlhaladtál mostani fejlődési periódusodon - és mégsem akarod vállalni azt a kockázatot, hogy otthagyd eddigi biztos pontodat. Mindezt pontosan tudod is, de... @@b) Út a problémán keresztül Valahol utad során el kell rugaszkodnod. Tudatod egy új síkjára érkezel majd, magad mögött hagyva a régit. Még ha (régi) barátaid őrültnek tartanak is majd ezért, és nem akarnak többet szóba állni veled - az ilyen ugrás mindig tartalmaz ilyesfajta kockázatot. @@c) Eredmény Új értelmet lelsz életedben, amely élesen eltér a régitől. Az élet új területeit fedezed fel, és talán olyan barátokra is lelsz, akik értékesebbek lesznek számodra a régieknél. Ugorj, és sikerülni fog! @75 Püthia Jelölés: Nyilas/Halak, Jupiter/Neptunusz intuíció, a jósda papnője, a jövendőmondó, az asztrológia (a horoszkóp értelmezése) @@z) A kép egy templombelsőt ábrázol. A szent tűz és a gőzök, melyek felszállnak, illetve a lila színtónusok misztikus hangulatot kölcsönöznek a képnek. Püthia, a delphoi jósda papnője a bódító gőzök fölé hajol és transzba esik. "Sugalmazásai" jelentik a válaszait a hívők egyes kérdéseire, s ezek csak bizonyos napokon tudhatók meg tőle. Mivel nem egészen kivehetően beszél, mindig jelen kell lennie egy papnak, aki közvetíti és lefordítja az üzeneteket. @@a) A probléma Olyan konkrét tanácsba vagy jóslatba kapaszkodsz, amit valaha valakitől kaptál. Most ennek csapdájában vagy. Saját intuíciód forrása kiapadt, mert lelked vizeit egy idegen folyómederbe terelted. Így sohasem fogod megfejteni a rejtvényt. Minden ismeretlen (látszólagos) válasz új kérdéseket indít el benned, amelyek azután megint összezavarnak. Elveszel egy csalfa világban, amely spirituális képességekkel henceg előtted, és amely éppannyira eltávolít tőle, mint ahogyan te távolodsz fokozatosan saját igazságodtól. @@b) Út a problémán keresztül Valahol utad során fogsz kapni egy - kezdetben talán érthetetlennek tűnő - jelet. A komoly megfontolás, melyre szükséged van ahhoz, hogy megfejtsd a rejtvényt, elvezet majd (szinte észrevétlenül) a valódi spirituális éberséghez. Ez hasznos lépés lehet a jövőben lelked számára. Problémáid megoldását már nem a külvilágban keresed, hanem megtanulsz megbízni intuícióidban, vagyis belső papnődben. @@c) Eredmény Létezik egy ősi ezoterikus figyelmeztetés, amely így hangzik: "Megkérdezted, mit jelent - pedig jelentését nem lehet elmondani!" Nem lehet kifejezni szavakkal, de te már tudod - képeken keresztül. Megtanulsz megbízni intuícióidban, éppúgy ráhagyatkozni, mint ahogyan most intellektusodra hagyatkozol. Az intuíció a megértés másik, női oldala. Csak akkor válunk tökéletes teremtményekké, ha megtanultunk átmenni a "bölcstől a szenthez" vezető hídon. @76 Rabság Jelölés: Bak/Vízöntő, Szaturnusz/Uránusz túlnyomás, elhajított kő, túlfeszítés, küszöbön álló robbanás, elnyomás @@z) A BOLOND, aki olyan szívesen lenne szabad, itt rácsok mögött ül, és szomorúan tekint ki. Még fejdísze is bánatosan lefelé konyul. Hiábavalóan rázza börtöne rácsait. Az épület szerkezetén itt-ott már látszanak azok a repedések, melyek kétségbeesett szabadulási kísérletének nyomai. @@a) A probléma Az a problémád, hogy mélyen legbelül fogoly vagy, és az a feszültség, amit ez a helyzet okoz, csak tovább növekszik. Minél jobban rázod börtönöd rácsait és minél inkább szabadulni akarsz, annál nagyobb lesz benned a nyomás. Bár gyakran úgy néz ki, hogy mások felelősek ezért az elnyomásért (szó szerint értsd itt ezt), a valóságban ők csak egy magasabb hatalom segédeszközei. Nem tudsz mást tenni, mint hogy elengeded a rácsokat. @@b) Út a problémán keresztül Utad során el kell fogadnod, hogy lehetetlen választanod felelősség és szabadság között. Törődj bele abba a gondolatba, hogy mindkettő fontos szerepet játszik az életedben, és ne a külvilágban, hanem magadban találj rá igazi értelmükre. @@c) Eredmény Már láthatod - te vagy az elhajított kő. Csak akkor leszel a pályádon szabad, miután megismered röppályádat - amelynek egyértelmű az útvonala, és amin már nem tudsz változtatni. @77 A Végzet Jelölés: Bak/Halak, Szaturnusz/Neptunusz megbékélés a sorssal, bölcsesség, megkeseredés, tehetetlenség a sorssal szemben, felmelegedés @@z) A képen egy idős bölcs asszony látható, aki régies eszközökkel fonalat sodor. A három Moira egyikét szimbolizálja, a sors istennőit, akik megsodorják, lemérik és elosztják az emberek sorsfonalát. Az, aki képes egyetértésben élni sorsával, és aki megbízik a Moirákban, az éppolyan bölccsé válik, mint ők. Lelke keménysége feloldódik, gátjai (Szaturnusz) olvadni kezdenek az élet erejével szemben (Neptunusz). Ezt a folyamatot ábrázolja képünk is, amelyen olvad a hó, hamarosan kezdődik a tavasz, és az új élet a hóvirágok alakjában már meg is jelent. @@a) A probléma Hadilábon állsz a sorsoddal. Világossá kell tenned saját magad számára, hogy olyan útra tévedtél, amely élettelenné és keménnyé tesz. E pillanatban olyan ellenséges vagy, hogy senki sem találja meg a hozzád vezető utat. Süketnek tetteted magad a Moirákkal szemben, és nem akarod tudomásul venni, hogy a sors minden egyes új epizódját te szülöd, és az még véletlenül sem egy "gonosz" hatalom véletlen vagy akarattal létrehozott terméke. @@b) Út a problémán keresztül Egy belső döntés előtt állsz, amely nagy vívódást okoz benned. Két út létezik, amelyen megközelítheted problémádat: az egyik az életkörülményeiddel való kibéküléshez, tehát az elfogadáshoz vezet, a másik pedig elutasításhoz és megkeményedéshez. Lehet, hogy elszalasztod a lehetőségét annak, hogy megbocsáss (magadnak, másoknak vagy a sorsodnak). Két erő küzd lelkedért: a bölcsesség és a keserűség. @@c) Eredmény Magad is Moirává változtál. Jóindulatú és értő emberként nézel körül a világban, együttérzéssel és irgalommal eltelve azok iránt, akik kérlelhetetlen harcot vívnak saját sorsuk ellen. Bölcsességed most példaképükké válhat, mikor nehéz óráikra emlékeznek. @78 A Grál Kérdése Jelölés: Vízöntő/Halak, Uránusz/Neptunusz az üdvözülés keresése, örök keresés, elveszett tudás, objektív tudattalan, az archetípus mélységei, eredendő ok, isten keresése @@z) A kártyán egy templomablak látható, melynek közepében egy ragyogó kehely látszik. Az ablak sok száz részből áll, melyeket egy bizonyos mintának megfelelően raktak össze. Egy asszony, aki megsokszorozódott személyiségzavarban szenvedett (MPD), mondta egyszer: olyan ez a betegség, mint egy kirakós játék, amit össze kell raknod, hogy kijöjjön a minta, de a képet ábrázoló eredetit elvesztetted. A kérdezés arra szolgál, hogy a templomablak egyes részeit helyes sorrendben újra össze tudd rakni. De soha nem tudod, hogy milyen lesz a kép, csak ha már sikerült kirakni. @@a) A probléma Nem a megfelelő kérdést hajszolod, és ezért gyakran orra buksz. A szubjektivitás színpompás fényébe nézel, a kérdezés által egészen meghatározott - és kellemes - választ akarsz kierőszakolni. Így csakis félrevezetheted magad, mivel kérdéseddel magadat vezeted orrodnál fogva. Tisztázd magadban, hogy olyan kérdést kell találnod, amelyik már nem téged helyez középpontba. Az, hogy orra buktál, csakis ezért volt szükséges. @@b) Út a problémán keresztül Utadon át kell állítanod a fények erősségét. Nem a szubjektivitás a problémád, hanem az objektivitás, vagyis végső soron a Paradicsomból való kiűzetés. Vedd a bátorságot magadnak, és ne is akarj válaszolni többé a kérdésre, csak tedd fel még intenzívebben. Ez majd mindig segít talpra állnod, ha orra buksz. @@c) Eredmény Tudod, hogy olyan helyre érkeztél, ahol már nincsenek válaszok, és ahol ellazulhatsz. Fentről vezetnek: bízol az (objektív) magasabb hatalmakban, és újra megtanulod (egyéves gyermekként már megtanultad), hogy néha el is kell esni, ha meg akarsz tanulni járni.